Újra erősödik a migrációs nyomás a balkáni útvonalon

Vágólapra másolva!
A Welt am Sonntag című vasárnapi német lap arról cikkezett, hogy ismét egyre többen igyekeznek az Európai Unió belső területei felé a balkáni migrációs útvonalon, a görög kormány pedig a Törökországból érkező menedékkérők számának növekedése miatt az EU-Törökország menekültügyi megállapodás reformját sürgeti.
Vágólapra másolva!

A német szövetségi belügyminisztérium egy szóvivője a lapnak nyilatkozva a megállapodás következetes betartását kérte az athéni vezetéstől. Mint mondta, a görög-török tengeri határ vidékén fekvő szigetek helyzetének javításához

fokozni kell a maradásra nem jogosult emberek Törökországba visszaszállításának hatékonyságát,

és el kell kerülni a határátlépésre ösztönző tényezők kialakulását.

Azt is mondta, hogy nagyon ilyen ösztönző erő lehet, hogy az Égei-tengeri szigetekről a szárazföldre, Görögország belsejébe viszik át a Törökországból érkezett embereket. A Welt am Sonntag összeállításában ismertette az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) kimutatását, amelynek alapján augusztusban 8103 ember érkezett a szigetekre.

Hozzátették, hogy

a görög hatóságok az utóbbi napokban egyre több embert szállítottak el a befogadótáborok zsúfoltsága miatt.

Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön kilátásba helyezte, hogy megnyitja az ország határait az Európai Unióba igyekvő szíriaiak előtt - írta a Welt am Sonntag, kiemelve, a helyzet súlyosságát jelzi, hogy egyedül szombatra virradóra kilenc hajó ért partot Számosz és Leszbosz szigetén, a fedélzeten 450 emberrel.

A német szövetségi belügyminiszter szerint újra erősödik a migrációs nyomás a balkáni útvonalon Forrás: Origo

Athéni kormányzati körökben azt mondják, vészhelyzet alakult ki az országban, és hangsúlyozzák, hogy a lakosság érdekeit szem előtt tartva kell cselekedni. A menedékkérők elhelyezéséért felelős államtitkár, Manosz Logotetisz rámutatott, hogy az Égei-tenger déli részén fekvő Léroszon már a lakosság 20 százalékát teszik ki a hajóval érkezett menekültek.

Könnyű mondani, hogy nem szabad beengedni ezeket az embereket a szárazföldre, de ha nem figyelünk oda, hamarosan migránsszigetek lesznek az Égei-tengeren

A Welt am Sonntag felidézte, hogy a 2016 márciusában kötött EU-Törökország megállapodás szerint vissza kell küldeni mindazon elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket, akik Törökországból átkeltek a görög szigetekre. Uniós tagországok cserébe a tehermegosztás jegyében legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.
Azonban ez a mechanizmus nemigen működik, az emberek áramlása nem fordul meg, hanem tovább halad Nyugat felé a balkáni migrációs útvonalon.

A német belügyminisztérium szóvivője elmondta:

Georgisz Kumucakosz migrációs ügyekért felelős belügyminiszter-helyettes a Welt am Sonntagnak azt mondta, hogy

a feszültség enyhítéséhez meg kell újítani az EU-Törökország megállapodást.

Mint mondta, szó sem lenne ilyen motivációs tényezőről, ha a szárazföldről is visszaküldhetnénk embereket Törökországba. Ha a görög hatóságok felhatalmazást kapnának erre, a menedékkérők szárazföldi elhelyezése ösztönző tényezőből visszatartó erővé válna - fogalmazott a miniszterhelyettes.

Hangsúlyozta, hogy az új athéni kormány ugyan minden lehetséges lépést megtesz, de valamennyi érdekelt, Görögország, az EU és Törökország együttműködése is szükséges. Hozzátette, az utóbbi időben a Földközi-tenger középső medencéjében zajló folyamatokra irányult az EU figyelme, most viszont az érkezők számának emelkedése miatt ismét a Földközi-tenger keleti részére kell összpontosítani.