Karácsony Gergely nem ismeri Budapestet

KARÁCSONY Gergely
Budapest, 2019. június 19. Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje az aHang vitáján Budapesten, az Átrium Színházban 2019. június 19-én. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Karácsony Gergely egyszerűen nem ismeri Budapestet, folyton eltéved, ezért nem szabad rábízni a nemzet fővárosát - mondta Borbély Ádám, a Fidelitas budapesti elnöke vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A Fidesz ifjúsági szervezetének politikusa úgy fogalmazott, Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt alkalmatlansága újabb és újabb területeken nyilvánul meg, újabb tantárgyból bukott meg.

- fejtette ki Borbély Ádám.

Kiemelte, az is ebbe a körbe tartozik, hogy a

rossz gazdálkodás miatt Zuglót egy kétmilliárdos hitelkeret tartja lélegeztetőgépen.

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A Fidelitas budapesti elnöke elmondta, öt éve, amikor Karácsony Gergely a helyiek segítsége nélkül nem tudott volna megmutatni Gyurcsány Ferencnek egy iskolát, azt gondolták, majd belejön.

- jelentette ki.

Borbély Ádám a sajtótájékoztatón levetített egy videót, amelyen Karácsony Gergely korábbi nyilatkozatainak részletei láthatók.

A felvételt ismertetve hangsúlyozta, Karácsony Gergely egy interjújában zavarba ejtő magabiztossággal állítja, hogy Csepel Észak-Pesten van.

Egy másik nyilatkozatról pedig elmondta, ennél is kínosabb, hogy Karácsony Gergely zuglói polgármesterként a Városligettel sincs képben, szerinte ugyanis ott a helye a Nemzeti Múzeumnak.

- tette hozzá Borbély Ádám.