Budapesten fogták el az évek óta bujkáló olasz maffiózót - videó

Vágólapra másolva!
Bűnszövetség létrehozása, pénzmosás, csalás, orgazdaság, illetve kábítószerrel és lőfegyverrel való visszaélés miatt körözték azt az olasz férfit, akit a napokban fogtak el Budapesten - közölte honlapján a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A férfi évek óta bujkált. A magyar rendőrök valahonnan megtudták, hogy a most 50 éves férfi Magyarországon rejtőzködhet.

A nyomozók felvették a kapcsolatot olasz kollégáikkal, beazonosították a körözött férfit, majd kiderítették, hol bujkálhat. Ezt követően

szeptember 5-én a VIII. kerületben elfogták a férfit.

Hogy később kiadják-e Olaszországnak, arról a bíróság dönt.