Baleset az M19-es főúton, egy ember meghalt

Vágólapra másolva!
A 21-es főúton egy autó szalagkorlátnak hajtott, majd felborult, míg az M19-esen két autó karambolozott. Utóbbi balesetben egy ember meghalt - közölte honlapján a rendőrség. 
Vágólapra másolva!

Szalagkorlátnak hajtott, majd felborult egy autó a 21-es főúton a szurdokpüspöki útelágazó közelében szombaton - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Dankóné Nagy Éva elmondta: a 21-es számú főút 25-ös kilométerszelvényében történt a baleset, amelyben ketten megsérültek. A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt teljesen lezárták az utat, de azóta már feloldották az útzárat.

Két autó ütközött az M19-esen

Feloldották az útzárat az M19-es autóút 9. kilométerszelvényénél is, a Budapest felé vezető oldalon, ahol két autó ütközött. A balesetben egy ember meghalt, ketten megsérültek. A katasztrófavédelem azt írta, az egyik jármű árokba hajtott,

a benne utazó két ember közül az egyik beszorult, őt a tűzoltók szabadították ki.

Az autót vízzel le is kellett hűteni, mert füstölt.