Szánthó Miklós: Ma már azt is védelemben kell részesíteni, ami magától értetődő

Szánthó Miklós
Szánthó Miklós
Vágólapra másolva!
Szánthó Miklós, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumának elnöke is részt vett és előadott a Budapesti Demográfiai Csúcs második napján. Arról beszélt, hogy nem szabad félnünk vagy megijednünk attól, ha nem tartanak minket politikailag korrektnek, a konfliktusokat vállalni kell. Meg kell védeni a hagyományos családmodellt, mely átfogó támadás alatt áll a progresszívek és liberálisok által, akik a korlátlan szabadság eszményét hirdetik. 
Vágólapra másolva!

Szánthó Miklós, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumának elnöke egy Wass Albert idézettel ("Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngédség") kezdte előadását a Budapesti Demográfiai Csúcson. Elmondta, hogy mind ennek a konferenciának, mind az alapítványnak az a célja, hogy a férfi és nő kötelékén alapuló családmodellt mutassa be és vegye védelmébe, ugyanis

ma már azt is védelemben kell részesíteni, ami magától értetődő.

A hagyományos, klasszikus családmodell megvédése nem kis feladat, sőt, nehéz dologról beszélünk, amikor a normális házasságot és hagyományos családot, mint értéket védelmezzük. Utóbbi ugyanis átfogó támadás alatt áll a progresszió harcosai és a liberálisok által, ők ugyanis az egyéni érdekek és vágyak korlátlan kibontakoztatásának ígéretét hirdetik.

Szánthó Miklós Forrás: --

Szánthó idézte a szocialista Frans Timmermant is, aki szerint az illiberalizmus a szabadság nélküliséget jelenti. A kuratóriumi elnök erre úgy reagált, hogy a szabadságnak van egy keresztényi megközelítése is, mely azt jelenti, hogy

az egyéni érdekeinknek és vágyainknak korlátot szabunk, megvan bennünk a magunkon uralkodás képessége, és nem keverjük össze a boldogságot az élvezetekkel.

A család intézményét szerinte azért is támadják ennyire, mert az, hogy saját magam elé helyezem a feleségemet, a gyerekemet, vagyis a családomat, szembe megy a totális önmegvalósítás eszményével.

A KESMA azt tűzte ki célul, hogy a család intézményét, ha úgy tetszik, reklámozza - mutatott rá az elnök. Ezzel szemben áll a politikai korrektség, a nyílt társadalom, a különböző együttélési formák iránti érzékenyítés, a homoszexuális propaganda vagy a gender ideológia, amely a gyermektelenség szabadságát, az öko-tudatos gyermektelenséget hirdeti.

Szánthó Miklós elmondta azt is, hogy Magyarország jövője a családokban van, és nem szabad megijednünk vagy félnünk, ha nem tartanak minket politikailag korrektnek, a szavak szintjén is fel kell vállalni a konfliktusokat.