Brutálisan végzett ismerősével egy Jobbágyiban élő férfi

Vágólapra másolva!
Jobbágyi egyik utcáján gyilkolt egy helyi fiatal még tavaly nyáron. A haragosára támadt rá, méghozzá brutálisan. Előbb mellkason rúgta, majd a fején is megszúrta. Próbáltak az áldozat életéért küzdeni, de hiába. A nyomozók egy év után lezárták a nyomozást. 
Vágólapra másolva!

Egy éve, augusztus 3-án Jobbágyi közepén egy férfi rátámadt az ismerősére.

Előbb mellkason rúgta, aztán megszúrta a fején.

A megtámadott áldozat olyan súlyosan megsérült, hogy a gondos orvosi ellátás ellenére a kórházban meghalt.

A rendőrök a gyilkosság másnapján,

augusztus 4-én elfogták a 21 éves, helyi támadót,

akit a gyilkosság gyanújával gyanúsítottként hallgatták ki. Nem sokkal ezután az illetékes bíróság elrendelte a letartóztatását. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága az ügyben most zárta le a nyomozást, az iratokat pedig, vádemelési javaslattal, átadta az illetékes ügyészségnek.