Újabb részletek derültek ki a szekszárdi gyerekgyilkosságról

Vágólapra másolva!
A napokban megdöbbentő hírt közöltek a március 8-án Szekszárdon meggyilkolt 6 éves kislány, Leonetta ügyében. A rendőrök hónapokig vizsgálták a patak partján meggyilkolt kislány mellett talált követ: nagybátyja dobta vele fejen a kislányt, legalábbis eddig mindenki ezt gondolta. A kövön azonban most egy másik személy DNS-ét is megtalálták.
Vágólapra másolva!

Ahogyan korábban megírtuk, idén tavasszal egy kislány holttestét találták meg Szekszárdon. Időközben kiderült, hogy 19 éves nagybátyja

kicsalta magával a patakpartra a gyereket, ahol kínozta és megerőszakolta, majd végül egy térkövel hatszor sújtott le a fejére.

A kislány belehalt a sérüléseibe.

A fiatal férfiról időközben kiderült, hogy drogozottt, emellett súlyos mentális zavarokkal küzd.

Családja biztos benne, hogy nem egyedül ölte meg a kislányt, sőt, szerintük a valódi elkövető továbbra is szabadlábon rejtőzködik.

Mindenképpen szerettük volna megtudni, hogy kié lehet a harmadik DNS-minta, de arra nem számítottunk, ami ezután következett! A bíróságtól a következő tájékoztatást kaptuk: a gyilkos tárgyon lévő DNS-minta az egyik helyszínelő rendőré is lehetett, azok közül, akik aznap szolgálatot teljesítettek.

- mondta el a Ripostnak Vidák Aladár, a Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesület elnöke.

Dr. Székely Gábor ügyvéd azt mondta, hogy

az egyesület már kérte, hogy vegyenek mintát a rendőröktől, akik aznap ott helyszíneltek. A család is és az egyesület is úgy gondolja, hogy a kislány nagybátyja, a 19 éves Dániel nem egyedül gyilkolt.

Korábban Dani az egyik bírósági ügyénél azt kiabálta nekünk, hogy

– kezdte Kalányos Gábor, Leonetta apja.

A Ripost megtudta, hogy a "Bütyök" becenévre hallgató férfi állítólag megfenyegette a családot a gyilkosság elkövetése előtt:

Még inkább erősödött bennünk a gyanú Bütyök iránt, amikor a településen megállított minket egy férfi és közölte a feleségemmel meg velem, hogy még mindig egy gyilkos jár közöttünk, pedig Danit ekkor már régen letartóztatták...

– tette hozzá a férfi.

A rendőrök tévedtek annak a 2013. őszén Soroksár-Szigetdűlőn meggyilkolt 36 éves futónő, K. Krisztina ügyében is. Két elkövetőt kerestek, mert véletlenül egy ártatlan férfi DNS-e is a holttestre került.

Időközben kiderült, hogy orvosi vizsgálat közben került egy ózdi férfi DNS-e a nő holttestére. Ez úgy történhetett, hogy ugyanott boncoltak, ahová gyilkosságok után szokásos vizsgálatra beszálították az asszony testét. Valószínűleg az egyik dolgozó vihette át a férfi hámsejtjeit és azzal együtt a DNS-ét a holttestre.