Vágólapra másolva!
Töretlen az érdeklődés a Magyar Falu Program iránt, népszerűségét jelzi, hogy már a potenciális pályázók, vagyis az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések 96 százaléka regisztrált a programra – jelentette be Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Vágólapra másolva!

Gyopáros Alpár közölte: a közel 2900 jogosult település közül mintegy 2800, továbbá közel 1100 egyházközség már kifejezte érdeklődését a program iránt. 92 százalékuk már be is nyújtotta legalább egy felhívásra a pályázatát és 55 százalékuk már nyert is forrást a meghirdetett településfejlesztési és közösségi célok megvalósítására.

A kormányzat a múlt év decemberében döntött az idén legalább 150 milliárd forint felhasználásáról szóló program elindításáról. Ez a pénz a falusi családi otthonteremtési kedvezményre (csok), a mellékutak felújítására és helyi életminőséget javító intézkedésekre fordítható. Az önkormányzatok mellett egyházközségek is pályázhatnak a meghatározott célok mentén.

Az elmúlt időszakban már öt célterületen hirdettek eredményt.

Ezek az önkormányzati és egyházközségi közösségi terek, orvosi rendelők fejlesztése, orvosi eszközök beszerzése, valamint sportparkok megvalósítása.

Ugyanakkor további célterületekre helyeznek ki forrásokat:

  • óvodafejlesztés,
  • falu- és tanyagondnoki szolgáltatások támogatására buszbeszerzés,
  • belterületi közterület karbantartását szolgáló eszközök beszerzése,
  • önkormányzati utak felújítása,
  • járdaépítés,
  • egyházi és önkormányzati temetők fejlesztése,
  • polgármesteri hivatalok,
  • faluházak felújítása,
  • óvodaudvarok rekonstrukciója
  • és óvodai sportprogramok megvalósítása.

Gyopáros Alpár arról is beszámolt, hogy u

niós forrásokat is be kívánnak vonni a kistelepülések fejlesztésébe.

Ennek nyomán a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében két, összesen 108 milliárd forintnyi pályázati felhívás jelent meg a nyáron. A pénz a falvak és kisvárosok bölcsődéinek építésére, illetve belterületi csapadékvíz-elvezetésre használható fel.