Varga Judit: Az a jó bevándorláspolitika, amelyet a visegrádi országok képviselnek

Varga Judit, igazságügyi miniszter
Varga Judit, igazságügyi miniszter.
Vágólapra másolva!
Magyarország bebizonyította, hogy képes megvédeni a határokat, gátat tud szabni a szárazföldi migrációnak; "az élet és a tények tehát minket igazoltak: az a jó bevándorláspolitika, amelyet a visegrádi országok képviselnek" - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban.
Vágólapra másolva!

Varga Judit szerint az Európai Unió bevándorlásügyben kialakított álláspontjában változásra engednek következtetni Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök és Emmanuel Macron francia elnök nyilatkozatai, a külső határok megvédésének hangsúlyozása, valamint a német belpolitikai folyamatok.
Továbbá a dublini reformcsomag teljesen megfeneklett,

- folytatta a miniszter, hozzátéve, hogy a feszültségek ugyanakkor továbbra is fennmaradnak Nyugat-Európában.

Varga Judit, igazságügyi miniszter Forrás: Botár Gergely

Nekik most elsődleges kérdés, hogy mit kezdjenek azokkal a gazdasági bevándorlókkal, akik "már náluk vannak és eszük ágában sincs hazamenni".

A jogállamiság és az EU kérdéskörét érintő felvetésre válaszolva Varga Judit arról beszélt, hogy a nemzetközi szakmai meghatározás szerint a jogállamiság betartása elsősorban a nemzeti intézmények - alkotmánybíróság, bíróságok, ombudsmanok - elsődleges feladata, és ez abból ered, hogy az EU tagállamainak más és más jogi hagyományai vannak.

Ez az akció már évek óta zajlik Magyarországgal szemben, a politikai ellenfeleink ebben a folyamatban a jogállamiság fogalmát teljesen eltorzították - értékelt Varga Judit, aki szerint ezt mi sem igazolja jobban, mint az uniós hetedik cikkely szerinti eljárás körül kibontakozott politikai vita.

Úgy fogalmazott: "az unióban zajló folyamatokat látva a kérdést úgy tudom egyszerűsíteni, hogy

A tárcavezető határozott nemmel válaszolt arra, hogy össze lehet-e kötni a jogállami elveket az uniós támogatások kérdéskörével. Rámutatott, az uniós szerződés szerint

minden tagállam egyenrangú, nincsenek politikai feltételek.

Varga Judit beszélt arról is, hogy kedvező jeleket lát annak kapcsán, hogy megváltozik az Európai Bizottság mentalitása. A bizottság elnöke számára elsődleges szempont lehet az, hogy ne megsértse, hanem megértse Közép-Európát - mondta.

A készülő csődeljárási kódex kapcsán Varga Judit elmondta: el kell érni, hogy a működési nehézségekkel, adósságokkal küzdő vállalkozások ne a megszűnés felé sodródjanak, hanem a működőképesség fenntartása legyen a céljuk. Sokkal gyorsabbá kell tenni az esetleges felszámolási eljárásokat, és

Varga Judit a közösségi oldalakat vizsgáló minisztériumi munkacsoportról szólva elmondta, hogy a techóriások által gyakorolt cenzúrát szeretnék megvizsgálni, hogy ki, mit, milyen alapon tehet. "Itt a magyar felhasználók szólásszabadságának a védelméről van szó, nem másról" - jelentette ki.

Kifejtette, a munkáját ősszel megkezdő

munkacsoport nem szabályozást alkot, hanem a kialakult helyzetet elemzi, megvizsgálja a jogi körülményeket.

Nem tudjuk ugyanis, hogy hová kerülnek az adataink, valamint azt, hogy az állampolgárok véleményét, álláspontját adott esetben milyen alapon korlátozzák - magyarázta.

Az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bíró Tanács közti vitára vonatkozó kérdésre válaszolva Varga Judit kijelentette: azt igazságügyi miniszterként nem minősítheti, de szeretné, hogy a konfliktus nyugvópontra kerüljön. Varga Judit elmondta azt is,

az Országos Bírósági Hivatal dinamikusan vágott bele a bíróságok működésének modernizációjába.

Az európai igazságügyi eredménytáblán elért eredmények mindezt visszaigazolják, büszkék lehetünk arra, hogy - például hatékonyságban, digitalizációban és gyorsaságban - Európa élvonalához tartozik a magyar igazságszolgáltatás.