Újra Magyarországon van a gyilkos román orvos

Vágólapra másolva!
Románia kiadta hazánknak azt a férfit, aki három évvel ezelőtt meggyilkolt egy családanyát Nyíregyházán. A férjére is rálőtt, ő túlélte a támadást. A gyerekeik szemtanúi voltak a lövöldözésnek. 
Vágólapra másolva!

Az orvost az ártándi határátkelőn adták át Magyarországnak szeptember 5-én. A rendőrök elkezdték a kihallgatását. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség közleménye szerint a férfi nem tett vallomást. Az ügyészség javasolja a bíróságnak, hogy rendelje el a férfi letartóztatását, mivel

már a gyilkosság után is próbált megszökni, a tettéért pedig akár élete végéig is börtönbe kerülhet.

Az ügyben a Nyíregyházi Járásbíróság pénteken fog dönteni.

A férfi régóta Magyarországon dolgozott orvosként, amikor 2016. augusztus 31-én bement egy nyíregyházi családi házba és rálőtt az ott élő nőre és a férjére.

Az asszony a helyszínen meghalt, a férfi túlélte a támadást. Sajtóinformációk szerint mindkettőjüket közelről lőtte fejbe.

Forrás: Police.hu

A támadást végignézték a pár gyerekei is.

A lövöldözés után az egyik szomszéd ment be a házba, mert hallotta a gyerekek sírását.

A gyilkosság után a férfi az autójával Romániába menekült, ahol végül a helyi hatóságok elfogták.

Forrás: Police.hu

Elmondása szerint azért tért haza, mert szerette volna, ha román földbe temetik el.

- monda korábban.

Gyerekei előtt gyilkolhatták meg a nyíregyházi nőthttps://www.origo.hu/itthon/20160915-nyiregyhaza-gyilkossag-fegyver.html?fbclid=IwAR2b3skUmVIsMhlXRiznD2mB8cjjEH3fJKr2hPAdEw6NrfL59Hfq3iHei2Q