Üzent a gyászoló anya L.L. Juniornak, a kezei között halt meg a kisfiú

Vágólapra másolva!
Nyilatkozott a Borsnak Hopp Csilla, L.L Junior tragikus körülmények között meghalt kisfiának édesanyja. A nő azért vállalta az interjút, mert elege lett abból, hogy Junior és rajongói felelőtlenséggel vádolják, és kisfia halálának okozójaként emlegetik. A lap szerint ráadásul most attól kell rettegnie, hogy a nagyobbik fiát is elveszíti, mert a zenész el akarja perelni tőle. 
Vágólapra másolva!

"Nincs arra szó, amit ilyenkor egy anya érez, ezt nem lehet megfogalmazni. Főleg, hogy ott voltam, végignéztem a kisfiam halálát. A kezeim között halt meg, senkinek nem kívánom ezt az érzést" - mondta a lapnak adott interjúban Hopp Csilla. Az asszony arról is beszélt, hogy csendben gyászol, illetve gyászolna, ha hagynák.

L.L. Juniornak azt üzente a lapon keresztül, hogy "ne papírokat adjon be a bíróságra, és ne a mocskolódással legyen elfoglalva." A gyerekeink érdekét tartsa szem előtt, a tisztességes temetést, és Lacika jövőjét!"

Hopp Csilla beszélt arról is, hogy nagyobbik fiát L.L Junior rendőrségi kihallgatásra hivatkozva vitte el, és azt ígérte, hogy azután visszaviszi. A gyereket nem vitte vissza, és volt párja mentális zavarára hivatkozva magánál tartaná a gyereket.

A nő a lapnak adott interjúban azt mondta: "nincsenek mentális zavaraim. Próbálok Lacikáért továbbélni, mindent megtenni érte. A végsőkig kitartok, nem akarom a másik kisfiamat is elveszíteni! Mindent el fogok követni, hogy a gyerekem mellettem legyen, mert nem vagyok rossz anya. Nem mocskolódást akarok, a fiamat szeretném!