Deutsch Tamás: Az ellenzéket terheli a felelősség az OLAF-jelentésért

Deutsch Tamás interjú
Újabb öt évre Deutsch Tamást választották az MTK Budapest elnökének
Vágólapra másolva!
A szocialisták és a liberálisok 2010 előtti korrupciós ügye vastagon hozzájárult ahhoz, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) ilyen magas pénzügyi következményekkel járó ajánlást fogalmazott meg Magyarországnak. Az OLAF más brüsszeli intézményekhez hasonlóan előszeretettel avatkozik bele a hazai kampányba, mégpedig az ellenzék oldalán.
Vágólapra másolva!

Deutsch Tamás Brüsszelben újságíróknak azt mondta, hogy

a magyar politikatörténet legnagyobb, uniós forrásokat is érintő korrupciós ügye ugyanis a négyes metróé.

A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint, amikor a szocialista és liberális politikusok a kedden nyilvánosságra hozott korrupciós adatok miatt panaszkodnak, úgy viselkednek, mint a rendetlen gyerekek - írja a Magyar Nemzet.

Azokra a gyerekre hasonlítanak, akik kupit csinálnak a nappaliban, majd a szülők érkezésekor még ők vannak felháborodva a rendetlenség miatt – hangoztatta Deutsch, hozzátéve:

Deutsch Tamás Fotó: Mudra László - Origo

A delegációvezető Brüsszelben arról is beszélt, hogy bár a csalás elleni hivatal hazánk esetében több mint 370 millió euró (körülbelül 122 milliárd forint) visszafizetésére tett javaslatot, ez nem azt jelenti, hogy az összeget vissza is kell fizetni,

erről ugyanis kizárólag az Európai Bizottság dönthet.

– tette hozzá Deutsch Tamás, aki szerint, ha Magyarországon választási időszak van, az OLAF más brüsszeli intézményekhez hasonlóan előszeretettel avatkozik bele a hazai kampányba, mégpedig az ellenzék oldalán.