A Főkert már megkezdte a szakmai egyeztetést az Andrássy úti fák megóvásáért

Vágólapra másolva!
A Főkert Nonprofit Zrt. már megkezdte a sokoldalú, szakmai egyeztetést, hogy biztosíthassa az Andrássy úti fák megfelelő életterét - közölte Szabó József környezetvédelemért és zöldpolitikáért felelős főpolgármesteri biztos kedden az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A főpolgármesteri biztos Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt keddi, sajtótájékoztatón elhangzott mondataira reagált, aki szerint az Andrássy úti fákról az elmúlt években nem gondoskodtak megfelelően. Szabó József azt írta: az Andrássy úti fák gyökerei jelenleg a kisföldalatti födémmagassága, valamint egyéb, közúti forgalomtechnikai akadályok miatt nem rendelkeznek kellő mélységű élettérrel. Erre a problémára szakmai és műszaki megoldás lehet, ha a kisföldalatti tervezett felújítási munkálataival egyidejűleg kerül sor a teljes fasor rekonstrukciójára, amelyről az érdemi tervezői egyeztetést a Főkert már szintén megkezdte. A Karácsony Gergellyel közös sajtótájékoztatóján Soproni Tamás VI. kerületi ellenzéki polgármesterjelölt kifogásolta az Andrássy úti fák állapotát. Szabó József erre reagálva közleményében úgy fogalmazott: a Főkert az "elmúlt évek során az Andrássy úton többször is újrafüvesítette az említett szakaszt, azonban a megnövekedett urbanizációs hatásoknak, valamint az arra járók és a területen kutyát sétáltatók nem megfelelő zöldterület-használata miatt, ezen zöldítések nem voltak sikeresek". A "saras és a városképileg nem megfelelő állapot" megszüntetésére született kísérleti jelleggel az a megoldás, hogy egyes, kiemelten igénybe vett szakaszokra műfüvet tettek.

A főpolgármesteri biztos elfogadhatatlannak tartja a felvetést, hogy az Andrássy úti, rossz állapotban lévő fák kivágása politikai és nem szakmai indokok alapján történik.

Szabó József hozzátette: a fővárosi kertészet

Magyarország legrégebbi és egyben legnagyobb szakmai tapasztalattal bíró társasága nem vág ki egészséges fákat

a hatáskörében lebonyolított zöldterületi-fejlesztések során.

Sajnálatosnak tartják, hogy a közgondolkodásban összemosódott a fakivágások és a balesetveszélyes fák szükségszerű kivágásának fogalmi rendszere. A főpolgármesteri biztos megjegyezte: a jövőben kiemelt feladatának tekinti ezen fogalmak tisztázását és érthetővé tételét mindenki számára.

Sikeres a fatelepítési program

A Tarlós István főpolgármester által meghirdetett nagyszabású fatelepítési program keretében, a Főkert az elmúlt 2,5 évben közel tízezer új fát ültetett városszerte, melyeknek több mint 97 százaléka megeredt és növekedni kezdett a folyamatos és szakszerű ápolásoknak is köszönhetően - közölte.
Hozzátette:

felvetődik a kérdés, hogy a XIV. kerületi Pillangó parkban történt fejlesztés miatt, a közel 100 fa kivágása előtt Karácsony Gergely miért nem tartott ott sajtótájékoztatót.