Felesége tartozása miatt Molotov-koktéllal dobálta meg a végrehajtó irodáját a dühös férfi

Molotov-koktél
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Figyelmeztetésnek szánta, de tettéért akár több évre is börtönbe kerülhet az a bajai férfi, aki a helyi végrehajtó irodán akart bosszút állni felesége súlyos hitelkártya-tartozása miatt. 
Vágólapra másolva!

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében azt írja, a férfi felháborodott, amiért tavaly november végén a felesége bankszámlájára 810 ezer forintos beszedési megbízást adott ki az egyik bajai végrehajtó.

A férfi ezen annyira felháborodott, hogy újév napján elment az irodához, és két üvegben benzinből Molotov-koktélt készített. A férfi ezekkel dobálta meg az iroda ajtaját,

egy műanyag flakonba töltve pedig benzint is dobott az ajtóhoz.

Az egyik koktélos üveg betörte az ablakot, míg a másik a bejárati ajtó előtt tört össze és a benzinnel együtt szintén meggyulladt. A tűz miatt az irodának összesen 400.000 forint kára keletkezett.

A szabadlábon védekező, büntetlen előéletű vádlottat a járási ügyészség rongálás vétségével vádolja, amit a törvény

2 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget.

A vádlott bűnössége kérdésében a Bajai Járásbíróság fog dönteni.