Saját autója végzett egy csepeli nyugdíjassal

Vágólapra másolva!
A nyugdíjas férfi befeküdt az autója alá, hogy megszerelje, de az emelőrúd eldőlt és a fejére esett az autó. Halálát a fia is végignézte, aki segíteni akart neki a szerelésben – írja a Ripost.
Vágólapra másolva!

Csepel külterületén, az egyik autószerelő raktárhoz közel a helyi szerelők egyik barátja, a 60 év feletti férfi és annak fia parkolt.

Az idősebb G. Ferenc gyakran szerelgette az autóját szabadidejében, ez volt a hobbija.

A férfi a fia segítségével az autó emelőrúdjával megemelte a kocsit, majd alámászott. Korábban még segítséget kért a közeli műhelytől, mert szüksége volt egy szerszámra.

Egészen addig minden rendben ment, amíg el nem dőlt az emelőrúd.

Az egyik autószerelő még most sem tér magához a történtek után, közeli barátja volt G. Ferenc.

"Telefonon szólt nekem, hogy szüksége van egy szerszámra, én mondtam neki, hogy máris viszem, csak be kell parkolnom egy autót, ami szerelésre vár. Feri kis idő után újra hívott, hogy megszerelte, nem kell sietnem. Amikor kész lettem, gondoltam, ránézek, hol tart az öreg a szereléssel.

Ekkor szembesültem a borzasztó látvánnyal: a beton tiszta vér volt az autó alatt, ahonnan Feri lába kilógott

– mondta a Ripostnak a férfi. Elmondása szerint a fia sokkot kapott, de próbált segíteni az apján. Segítségért kiabált, amit meghallottak a szerelők, és hívták a mentőket.

Később kiderült, hogy G. Ferenc már befejezte a szerelést, de még utoljára rá akart nézni a munkájára. Az emelőrúd ekkor dőlt el, az autó pedig ráesett és agyonnyomta.

A történtek után a férfi fia otthagyta a saját és az apja autóját is, azóta nem látták a szerelők, akik az eset óta több helyen rögzítenek egy autót, ha meg kell emelniük, nehogy velük is hasonló történjen. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az ügyet.