Ezzel a módszerrel szereztek 3 milliót unokázós csalók

Vágólapra másolva!
A többszörösen büntetett előéletű, felfüggesztett szabadságvesztését töltő férfi a társával együtt több mint 3 millió forintot csalt ki egy 79 éves, győri nyugdíjastól.
Vágólapra másolva!

A férfi társa először felhívta és telefonon kikérdezte az asszonyt a rokoni viszonyairól. Ezután azt mondta neki, hogy az unokaöccse balesetet okozott, súlyos állapotban van és azért, hogy ne jelentsék fel, és ne kerüljön börtönkórházba 6.200.000 forintot kell fizetnie. A nyugdíjas nagyon megijedt.

Beleegyezett, hogy odaadja az összes pénzét, hogy segítsen az unokaöccsének.

Még telefonon beszéltek, amikor a férfi megérkezett a nyugdíjas otthonához, ahol egy rendőrigazolványnak tűnő iratot felmutatva bement a lakásba.

Ott az idős nő átadott neki 120 ezer forintot, aztán a nyugdíjas beleegyezésével kivett annak táskájából 300 €-t, majd átvett tőle két darab – összesen 100.000 forint értékű – aranygyűrűt.

Megvizsgált egy vázát is, de azt végül nem vitte magával.

Másnap reggel az asszony kivett 3 millió forintot a banki értékpapír számlájáról, amelyből 2.845.185 forintot kapott kézhez. A pénzt az otthona közelében átadta a férfinak.

Az ügyészség a férfit

minősített csalással és magánlaksértéssel vádolja.

Az ügyészség börtönben látná a csalót. Ha a bíróság is így dönt, "a vádlottal szemben korábban kiszabott egy év börtönbüntetés végrehajtását is el kell rendelni, melynek próbaideje alatt követte el a cselekményt" - írták.

A férfi akár 7 évet is kaphat.