L.L. Junior: Egyszerűen nem fogom fel, hogyan történhetett ez

Vágólapra másolva!
L.L. Juniornak több fellépése is volt szombaton, azon a napon, mikor kisfiát halálra gázolta egy autó Zuglóban, a Vezér és Füredi út találkozásánál. Az énekes éppen úton volt az egyik helyszínre, amikor értesült a tragédiáról.
Vágólapra másolva!

- nyilatkozta a Blikknek az énekes.

L.L. Juniornak szombaton két vidéki fellépése és egy fővárosi, zárt körű koncertje is lett volna. Éppen úton volt, amikor értesült a tragédiáról, és azonnal visszafordult.

Minden fellépését lemondta, és egyelőre nem lehet tudni, mikor lesz újra olyan állapotban, hogy színpadra álljon.

A rapper korábban hét évig élt együtt volt párjával, Csillával, két közös gyermekük Laci és Dávid. Az énekes 2016 elején új életet kezdett Körtvélyessy Kingával.

– fogalmazott L.L. Junior.

Sorra gyújtják a gyertyákat

A baleset másnapján már kora reggeltől érkeztek az emberek, valaki egy szál virágot hozott, más mécsest gyújtott a tragédia helyszínén. A környéken többen a kisfiú haláláról beszéltek, sokan látták, ahogy egy Opel típusú személygépkocsi elütötte a gyereket.

"Rengetegen voltunk az utcán, hiszen a közelben buli volt, kerületi rendezvény sztárfellépőkkel, gyerekprogramokkal" - elevenítette fel a borzalmas élményeket egy férfi.

Egy szempillantás alatt ott voltak a bulit biztosító őrök, próbálták újraéleszteni a kicsit. A mentők is hamar jöttek, és egy órát harcoltak a kisfiú életéért. Borzalmas volt végignézni, éjjel nem is aludtam, csak a szörnyű képek pörögtek az agyamban."

Egy másik szemtanú látta, amint a kisgyerek és egy fiatal nő elindul a zebrán a túloldal felé.

"Soha nem fogom elfelejteni... Egy fiatal nő, pici gyermekével kelt útra a zebrán. Egyszer csak a kisfiú kirántotta a kezét, és kiabálva elkezdett szaladni a túloldalra.

Úgy tűnt, nem jött gyorsan, de itt több lámpa is megfogja az autósokat, ezen a szakaszon nem lehet nagyon nyomni neki. Az idős sofőr, aki egy vele körülbelül egyidős nővel utazott, annyira rosszul lett, hogy őt is mentő vitte el a helyszínről" - mesélte Martin.

- árulta el egy középkorú férfi.