Bemutatja a NAV a legjobb munkatársait, az első Boo

Boo, NAV
Vágólapra másolva!
Boo 4 év körüli szuka, erdélyi kopó-rottweiler keverék. Kettős képzést kapott, cigaretta- és kábítószer-kereső kutya egyben.
Vágólapra másolva!

A hat hónapos Boot egy játszótéri padhoz kikötve találta a Füzesabonyi Állatvédő Alapítvány. Az ott töltött másfél év alatt rengetegen segítették adományokkal, sétáltatással, kiképzéssel. Több ideiglenes befogadója is volt, de gazdiként nem jelentkezett érte senki.

Kiváló orra és ügyessége azonban hamar megmutatkozott.

Boo és a gumicsirke Forrás: NAV

A labdát, játékát raktárban, vagy a parkban elrejtve bármikor megtalálta. Boo ügyessége és kiváló szaglása felkeltette mások érdeklődését is, és egy napon a Hidegkúti Kutyaiskolába került, ahonnan egyenes út vezetett a NAV Kutyavezető-képző Központjába. Több hónapos tanulás és kiképzés után a Somogy megyei igazgatóságra került, ahol egyben szerető gazdára is talált.

Boo és gazdája Forrás: NAV

Gyakran kapnak meghívást különféle programokra, iskolai rendezvényekre, ahol

Boo kábítószer- és cigarettakereső bemutatóval csillogtatja meg tudását.

Érdekesség, hogy Boo a sikeres felderítések után nem a labdáját kapja meg, mint más kutyák. Ő a pocakját szereti és babapiskóta a jutalma.

Boo a megyében eddig mintegy 15 millió forint értékben talált cigarettát, de

78 kilogramm prémium minőségű vízipipadohány sem kerülte el az orrát.

Boo eddig mintegy 15 millió forint értékben talált cigarettát Somogy megyében Forrás: NAV