Idén is lesznek szilvanapok Szarvason

Vágólapra másolva!
A szilvaérés idején idén is megrendezik a Szarvasi Szilvanapokat. A háromnapos rendezvényen a lesznek koncertekkel és gyermekprogramok is szeptember 6-tól 8-ig.
Vágólapra másolva!

A fesztiválon minden a hungarikummá "érett" gyümölcsről, a szilváról fog szólni,

a látogatók kedvükre válogathatnak a szilvás receptekből, szilvapálinkákból, kézműves szilvás sörökből és a rézüstökben főzött szilvalekvárokból is.

A program pénteken délután egy felvonulással kezdődnek, majd koncertekkel és különleges hagyományőrző műsorokkal folytatódnak a vasárnap délutáni szilvabúcsúztató zárásig.

Az eseményen a megye legjobb szakácsai, cukrászai is ott lesznek.

A látványkonyhában ízes szilvás ételek készülnek majd Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke, mesterszakács vezetésével.

Az elmúlt években nagy sikere volt a szilvás sütemények receptversenyének is, melyet idén is meghirdettek a mestercukrász Erdős Hanna zsűrielnök vezetésével. A szilvanapi hagyományokhoz híven az eseményen idén is lesz pálinkaminősítési verseny.