Hunvaldnak könyörgött az ellenzék, hogy ne induljon el a választáson, hiába

Moldován László, Niedermüller Péter, Hunvald György
Vágólapra másolva!
Levélben fordult a magát budapesti ellenzéki összefogásnak nevező szervezet Hunvald György volt szocialista VII. kerületi polgármesterhez, hogy rábírják, ne induljon függetlenként az összefogás kerületi jelöltje, a DK politikusa, Niedermüller Péter ellen. Az érzékenyítő levelet a leginkább érintett, Niedermüller Péter, valamint párttársa, a fővárosi közgyűlésben ülő, Gy. Németh Erzsébet és a roncsderbi feje, Karácsony Gergely szignózta - írja a PestiSrácok.
Vágólapra másolva!

A levélben úgy fogalmaznak, hogy a VII. kerületben a változást akaró polgárok többségben vannak, de a valódi esélyt, hogy ezt a többséget érvényesíteni tudják, csak nehéz, sok lemondással járó megállapodással lehetett elérni.

Mint fogalmaznak, csak akkor lehet legyőzni a „mai hatalom embereit", ha az ellenzék nem azon verseng, hogy ki „a legnagyobb kicsi". Érzékenyítésképpen azt írták Hunvald Györgynek, hogy úgy ismerik őt, mint akit szintén ez a felelősség motivál. Továbbá arra számítanak, hogy a volt szocialista politikusnak és csapatának sem az a célja, hogy Vattamány Zsolt fideszes polgármester maradjon a kerület élén.

Moldován László, Niedermüller Péter, Hunvald György Forrás: MTI

A levélben egy ajánlatot is tesznek, melyben arról írnak, hogy az oldalak egyeztessenek a tíz választókerületben, és végül csak egy ellenzéki jelölt álljon szemben a kormánypárti jelölttel. Abból azonban nem engednek, hogy az ellenzék közös jelöltje a hetedik kerületben Niedermüller Péter legyen.

Azt javasolják Hunvaldnak, hogy induljon egyéni önkormányzati képviselőnek Erzsébetváros egyik választókerületében úgy, hogy az ellenzékből senkit nem indítanak ellene.

Ennek feltétele, hogy Niedermüller Péter polgármester-jelöltségét támogatja, de a Hunvaldhoz kötődő további 9 egyéni jelölt ne induljon el a 2019. évi önkormányzati választáson a VII. kerületben.

Nincs erős csapat Hunvald mögött, mégis félnek tőle

Az öt évvel ezelőtti önkormányzati választáson Vattamány Zsolt 44 százalékkal nyert, mögötte 12 százalékkal a DK-s Farkas Ferenc, akit 10 százalékkal követett az LMP-s Moldován László. A sort egy Jobbikos jelölt zárta 8 százalékkal. Az ismétlésre készülő Vattamány Zsolttal szemben most három ellenzéki jelölt áll.

A mostani közös jelölt Niedermüller Péter, aki öt év után most tért vissza az EP-ből a magyar politikába,

a kerülethez azonban semmi köze, amiért sokan kritizálják is. A tavalyi országgyűlési választáson például a második kerületben indult.

Moldován László, az LMP korábbi budapesti elnöke azzal kampányol, hogy kerületi lakos, helyi önkormányzati képviselő, ezért jól átlátja a problémákat. A párt nélküli politikust azonban Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt csapatán és néhány helyi civilen kívül más nem támogatja, így komoly kampányra nem számíthatunk tőle.

Hunvald mögött sem érik a nagy csapat, viszont annak ellenére, hogy 2010 után, mintegy két és fél évig előzetes letartóztatásban volt, és eddig

jogerősen egy év letöltendő szabadságvesztést kapott polgármestersége alatti korrupciógyanús ügyeiért,

viszonylag népszerű a kerületben.

Ezzel a levéllel és egy önkormányzati hely felajánlásával azonban az ellenzék elismeri, hogy tényezőnek számít még mindig a kerületben. Bár az ellenzéki oldal már kitaszította sorai közül, emlékezetes, hogy kilépése előtt még jelentős szocialisták álltak ki jelöltsége mellett.

Most Karácsonyék kínálnak fel neki egy utolsó lehetőséget, hogy a politikai palettán maradjon,
de ehhez vissza kell lépnie.

Sajtóértesülésekből azóta kiderült, hogy Hunvald Györgyöt nem tudta sem Gyurcsány Ferenc, sem az ellenzéki összefogás nevében küldött levél eltántorítani attól, hogy induljon a hetedik kerületben a polgármesteri székért. Polgármesteri szóróanyagából ugyanis az derül ki, hogy a Lokálpatrióták Egyesület polgármesterjelöltjeként lép színre.

Forrás: Facebook