Megbukott, visszalépett az antiszemita jobbikos

Kulcsár Gergely
Vágólapra másolva!
Miután a sajtó kiderítette, hogy a debreceni Momentum, Jobbik és LMP a hírhedten antiszemita Kulcsár Gergelyt indítaná az egyik körzetben ősszel, az érintett kedd reggel egy posztban jelezte, visszalép a jelöltségtől. A lépése ugyanakkor meglehetősen felemás, hiszen soraiból az is kiderült, a háttérből fogja segíteni Fekete-Győr Andrásék munkáját.
Vágólapra másolva!

Tegnap beszámoltunk róla, hogy a debreceni ellenzék érthetetlen módon a magyar közélet egyik legantiszemitább szereplőjét állította startvonalhoz a város egyik körzetében. A jobbikos Kulcsár Gergely rovásán olyan dolgok vannak, mint hogy minden erkölcsi gátlás nélkül beleköpött a holokauszt áldozataira emlékező Duna-parti műalkotásba, horogkeresztekkel kívánt boldog újévet párttársainak, továbbá "biboldó-bérenc frakciókról" értekezett. Botrányos múltja ellenére a Momentum és az LMP teljes mellszélességgel kiállt a rendszeresen zsidózó politikus mellett, a kampányfotókon teljes volt az összhang.

Visszalépett, de a háttérben marad Kulcsár

Csakhogy miután több médiafelületen is megjelent a hír, miszerint a kormányellenes erők egy része a vállalhatatlan jobbikost indítaná a hajdú-bihari megyeszékhely 23. választókerületében, ma reggel az érintett váratlanul bejelentette, visszalép a jelöltségtől. "A mai nap úgy döntöttem, hogy visszalépek a debreceni egyéni képviselőjelölti indulástól" - olvasható Kulcsár közösségi oldalán. A politikus rövid írásában igyekezett megmagyarázni, miért döntött a hátraarc mellett, ami végül oda futott ki, hogy továbbra is

maximálisan elkötelezett a Momentum-Jobbik-LMP-Jobbik szövetsége iránt.

Kulcsár a következőket írta az ellenzéki hármashoz való viszonyáról:

  • "elhatározásom oka, hogy hiszek a Jobbik-Momentum-LMP összefogás erejében és sikerében";
  • "nem szeretném, hogy a személyem elleni támadások rontanák a pártszövetség választási esélyeit"
  • "a Jobbik-Momentum-LMP debreceni választási szövetségét és jelöltjeit továbbra is minden erőmmel segíteni és támogatni fogom."

Ez pedig lényegében azt jelenti, hogy

az antiszemita politikus a háttérből fogja segíteni a Momentum, a Jobbik és az LMP munkáját.