Soproni emlékezés: megkezdődött az ökumenikus istentisztelet

Vágólapra másolva!
A soproni evangélikus templomban megkezdődött az az ökumenikus istentisztelet, amelyet Erdő Péter bíboros, Kondor Péter püspök, Balog Zoltán lelkész és Tóth Károly igazgató-lelkész celebrál. A megemlékezésen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár is. Szijjártó Péter fogadta a kancellárt.
Vágólapra másolva!

Közösen emlékezik meg Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár Sopronban a Páneurópai Piknik 30. évfordulójáról.

A német egységhez, Európa újraegyesítéséhez jelentősen hozzájáruló magyar határnyitásra ökumenikus istentisztelettel emlékeznek a soproni belvárosi evangélikus templomban, amelyen a két ország vezetője is beszédet mond. Az istentisztelet 10 órakor kezdődött. Ezt követően egy nemzetközi sajtótájékoztatóra is sor kerül majd. Sopron városa négynapos ünnepségsorozattal emlékezik az 1989-es eseményekre.

Orbán Viktor és Angela Merkel közösen emlékezik a Páneurópai Piknik évfordulójára Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Burger Barna

A harminc évvel ezelőtti események történelmi jelentősége

A Páneurópai Piknik az osztrák–magyar határon, Sopron közelében, a közigazgatásilag Fertőrákoshoz tartozó Piuszpusztán 1989. augusztus 19-én tartott békedemonstráció volt, mely során a második világháborút követően kelet és nyugat közötti gazdasági és ideológiai kettéosztottságot szüntették meg jelképesen.

Valójában pedig az történt, hogy

Ausztria és Magyarország előzetes hozzájárulásával megnyitották az osztrák-magyar határt Szentmargitbánya (Sankt Margarethen im Burgenland) és Piuszpuszta között, háromórányi időtartamra, ami több évtizedig elképzelhetetlennek tűnt.

Ezt a háromórás határnyitást kb. 600 NDK állampolgár arra használta ki, hogy a nyugatra szökjön. Ez az esemény elindította a két Németország újraegyesülését.

A fenti 600 ember átjutásának azért is volt akkoriban nagy jelentősége, mivel a kelet-németországi kommunista határőrök a vasfüggöny fennállása alatt gondolkozás nélkül agyonlőtték azt, aki a nyugatra kívánt szökni.

Szijjártó fogadta Merkelt

Angela Merkel német kancellárt Szijjártó Péter fogadta a Páneurópai Piknikről szóló megemlékezés előtt Sopron mellett.

A külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter miniszter fogadja a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából érkező Angela Merkel német kancellárt Sopron határában 2019. augusztus 19-én Forrás: MTI/KKM/Kovács Márton