Anyja szerint nem a kunmadarasi nő ölte meg a saját kislányát

Vágólapra másolva!
Szombaton rendelte el a bíróság annak a fiatal nőnek a letartóztatását, akinek a kisbabájára rátámadtak a kunmadarasi családi házukban. Augusztus elején annyira megverték a gyereket, hogy a kórházban sem tudtak rajta segíteni. A kislány anyja szerint a lánya új párja agresszív, és a lányát is sokszor bántotta, aki csak azért nem szakított vele, mert szerelmes a férfibe. Azt mondja, ő tehette és nem a fiatal nő, akiről a nyomozók úgy gondolják, hogy csecsemőgyilkos.  
Vágólapra másolva!

- mondta a Blikknek T. Paula édesanyja.

Agyonvertek egy kislányt

A nyomozók szerint a 21 éves nő augusztus 4-én kunmadarasi családi házukban

verte meg 10 hónapos kislányát, Hannát

annyira, hogy az 4 nappal később, a kórházban belehalt a sérüléseibe.

A nőt először tanúként, később már gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök.

A nagymama szerint az új élettárs tehette

A gyanúsított anyja szerint a kihallgatás után a lánya kiugrott az ablakon, úgyhogy kórházba kellett vinni, arról viszont nem beszélt, hogy van Paula. Azt mondta,

szerinte nem a nő a gyilkos, hanem az a férfi, akibe beleszeretett.

– magyarázta a halott kislány nagymamája.

- tette hozzá.

Szerinte Paula csak azért tűrte, hogy bántják, mert szerelmes volt, és ezért költözött el a kislányával együtt a kunmadarasi házba. A gyilkosság gyanúja miatt őrizetbe vették a gyerek anyját, akinek a letartóztatását szombaton rendelte el a bíróság.