Nem akármilyen pusztítást végzett egy német faluban két gyerek

Vágólapra másolva!
Két bajor testvér szökött meg otthoról, mindenfelé pusztítás nyomait hagyva maguk után a faluban, beleértve a szomszéd garázsát is - közölte a német rendőrség.
Vágólapra másolva!

- mondta el Alexander Horn rendőrséi szóvivő.

A fiúk a szökést követően elkezdték felfedezni a világot. Mindet kipróbáltak, ami a kezük ügyébe akadt - persze semmit nem rendeltetészerűen.

Először ellopták a szomszéd gázégőjét, majd meggyújtották, és égve felejtették a garázsban.

Ezután elárasztották vízzel a másik szomszéd pincéjét, majd hozzájutottak egy permetezőflakonhoz, amelyből fehér lakkot spricceltek egy harmadik szomszéd bejárati ajtajára és kocsijára.

A kísérletezgetéssel összesen 17 ezer forintos kárt okoztak a faluban.

Mire az egyik szomszéd értesítette a rendőröket, a két szökevényre rátaláltak a helyi segítőszervezet munkatársai,

akik felhívták a szülőket, hogy menjenek értük.