Öt ország állampolgára volt, pedig sehova sem költözött

2020.01.01. 21:56

Klein István öt ország állampolgára volt élete során, úgy, hogy a szülőföldjéről soha nem költözött el. Időnként családjával együtt menekülnie kellett, előszőr az ukránok, majd a deportálások elől. Klein István nemrég töltötte 91. születésnapját, ma ő az utolsó magyar zsidó Huszton. Elsősorban magyar, másodsorban zsidó. 

Klein István úgy volt élete során öt ország állampolgára, hogy abban a házban él ma is, amelyiket az édesapja 1925-ben megvásárolt a banktól. A Klein család története klasszikus kárpátaljai magyar történet is lehetne, azonban zsidóságuk miatt még több üldöztetést és nehézséget szenvedtek el, mint honfitársaik. Klein István huszti otthonában látott vendégül, a házban, amiért újra és újra meg kellett küzdenie a családjának, az egymást váltó hatalmak ugyanis minden alkalommal el akarták venni. A rendszerváltás után csak per útján került a nevére, mivel a

kommunizmusban államosították a házakat is.

Miután a lakásban körbepillantottam, megértettem, hogy miért akarták megszerezni a családtól. A ház minden szeglete a polgári világ hangulatát idézi vissza, hivalkodásmentesen szép és ízléses. Klein István elmondása szerint az utcájukban szinte csak zsidó házak vannak. Ápolónője felkapcsolta a villanyt, hogy megnézhessük a nappali falán levő portrékat, melyeken az édesanyja és a nagymamája szerepelnek.

Forrás: Szalma György - Origo

Amikor a könyveit is szemügyre veszem, akkor nem tudom nem észrevenni, hogy szinte kizárólag magyar nyelvű könyvek állnak a polcokon. A magyar és a világirodalom legjelentősebb művei, illetve rengeteg komolyzenéről szóló kötetek. Egész életében rajongott a színházért, az operáért és a balettért. Amikor lehetett, el is járt előadásokra. Újságot is rendszeresen olvas, a kárpátaljai magyar újságokat és egy ukrán nyelvű zsidó lapot járat.

Forrás: Szalma György - Origo

Klein István napjai nagyrészét ágyban fekve tölti, szellemileg éppolyan friss, mint fiatal korában, teste azonban gyenge már. Ágya mellé húztam a székem és beszélgetni kezdünk. Visszaemlékezéseit hallgatva szinte tapintani lehet a múltat, mintha minden tegnap történt volna. A család történetét meséli, amelyben minden megpróbáltatás és fordulat benne van, ami a XX. században a magyar nemzetet sújtotta, egy picivel több is annál.

Klein IstvánForrás: Szalma György - Origo

Édesapja 1896-ban, a magyar millennium évében született Csapon. Fiatalként végigharcolta az első világháborút, négy kitüntetést kapott helytállásáért. Amikor hazatért a frontról, befejezte az orvosi egyetemet, Huszton kapott állást a csehszlovák társadalombiztosítási intézetnél. Édesanyja Kassán született. Magyarország megcsonkítása után, Kárpátalja a Felvidékkel együtt az akkor létrejött Csehszlovákia része lett. Az első világháborús hős, a felesége és két gyereke csehszlovák állampolgárok lettek.

Mi magyar zsidók voltunk, elsősorban magyarok, másodsorban zsidók.

Csehszlovákia felbomlása és a magyarok bevonulása előtt, Huszt és környéke egy rövid időre ukrán nacionalisták kezébe került. Az ukrán miniállam fővárosa Huszt lett, az itt működő szejm kimondta Kárpátalja önállóságát. Ebben az időben, 1938 májusában az ukrán vezetés a Klein családot kiutasította az általuk ellenőrzött kárpátaljai területről.

Tűnjenek el Kárpátaljáról, maguk magyarok, nincs itt mit keressenek.

- emlékezett vissza. A száműzetés indoka Kleinék magyarsága volt, e mellett a lakásukat is meg akarták szerezni. Egy ukrán nacionalista vezér költözött a házukba. A kényszerű költözést Csapon vészelte át a Klein család, az édesapa szülői házában.

Más családokat is száműztek a városból Kleinnékkel együtt. Visszaemlékezése szerint az elűzöttek között több zsidó család is volt. Azt azonban hangsúlyozta, hogy nem a vallási hovatartozásuk miatt kergették el a zsidókat, hanem mert olyan magyarok voltak, akik értékes ingatlannal rendelkeztek.

Az ukránok a huszti gimnáziumba országgyűlést szerveztek, amelyen a hitleri Németország Husztra akkreditált konzulja is részt vett. A németek azonban azt tanácsolták az ukránoknak, hogy fejezzék be a gyűlést, mert a magyarok már a közeli Nagykopányánál járnak. A németek autókat bocsátottak a rendelkezésükre, hogy a vezetők el tudjanak menekülni. Az eseményekről Klein Istvánnak egy osztálytársa mesélt, aki feltűnés nélkül be tudott mászni a tornaterembe, ahol az országgyűlés zajlott.

A komikusnak tűnő államalapítás akkor fordult tragédiába, amikor egy lembergi nacionalista vezető az országgyűlés előtt kijelentette, hogy az ukránok harc nélkül nem adják meg magukat. Összeszedett néhány ruszin gimnazistát és a csendőrségtől elvett puskákkal felfegyverezte őket. Huszton egy cseh ezred állomásozott, az ezredparancsnok azonban megtagadta a fegyverek átadását, ezért az ukránoknak a csendőrségi fegyverekkel kellett beérniük. A mai Vörös mezőn, Huszttól néhány kilométerre, megközelítőleg kétezer ukrán és ugyanennyi cseh fegyveres megütközött a magyar csapatokkal. A magyarok leverték őket, a halottakat a Vörös mezőn temették el.

Amikor Kárpátalja visszakerült Magyarországhoz, akkor a visszacsatolt részeken élőknek igazolniuk kellett, hogy az Oszták-Magyar Monarchia állampolgárai voltak korábban, azaz jogosultak a magyar állampolgárságra. A cseh rezsim alatt Kárpátaljára telepített cseheknek és a Galíciából Kárpátaljára szökött embereknek nem akart állampolgárságot adni Magyarország. A nagyszülőkig kellett bizonyítani, hogy valaki jogosult az állampolgárságra. A szükséges iratok beadása után azonban fél órán belül kiadták az állampolgársági bizonyítványt.

Klein István elmondása szerint az édesapja az igazolások megszerzése közben a hadilevéltárban megtalálta a felesége dédnagyapjának az iratait, amelyek azt bizonyították, hogy magyar hazafiként harcolt az 1848-49-es szabadságharcban. A család büszke volt, ez azonban nem sokat ért már akkoriban.

Mi nem sokat értünk az állampolgársági bizonyítvánnyal, mert már hatályban voltak a zsidó törvények.

Amikor a magyarok csapatok 1939. március 15-én bevonultak, akkor apám is visszajött Husztra. Azonban a munkahelyére a zsidó törvények miatt csak nagy nehezen térhetett vissza.

A Klein család a megszállók szemében magyarnak számított, a magyarságukat csak a magyarok vonták kétségbe.

Kárpátalja visszatérése utáni időszakról egy utazás emlékét idézi fel Klein István: „Amikor Kárpátalja visszakerült, akkor apám a vakáció napjaira elvitte a családot Budapestre. Az első utunk a Szent Koronához vezetett, apám nagyon büszke volt a magyarságára. Megnéztük a Feszty körképet is, ami akkoriban a Városligetben volt kiállítva. Minden múzeumba elmentünk, ami a városban volt.”
A korabeli viszonyokról elmesélte, hogy az 1938-as zsidótörvényeket még könnyen ki lehetett játszani. A zsidó vállalkozók a cégeik élére egy keresztény megbízottjukat ültették és ment tovább az üzlet. Huszton akkoriban 6000 zsidó élt, többnyire magyarok, de voltak ruszin, orosz és jiddisül beszélő zsidók is. Elmondása szerint egészen 1944 májusáig viszonylagos nyugalomban éltek, akkor azonban minden megváltozott, a zsidókat gettóba terelték.

A mi családunk csak két napig volt a gettóban. Apámnak volt egy barátja, Börzsönyi Brandejsz Béla, aki egy fakereskedő cég vezetője volt. Egy este eljött hozzánk, ebbe a lakásba, és azt mesélte, hogy nemrég Németországban járt és tudomása van arról, hogy a németek munkatáborokban megölik a zsidókat. Azt tanácsolta apámnak, hogy meneküljön el Husztról, ha meg akarja menteni a családját.

Édesanyja felháborodott, amiért férje barátja ilyesmivel vádolja a németeket. Ő ugyanis Baden Badenben tanult és nem tudta elképzelni, hogy a németek képesek lennének olyasmire, amit Börzsönyi mondott. Meg is kérte férjét, hogy többé ne hívja a házukba a vádaskodó barátot.

Apám azonban komolyan vette a dolgot. Amikor minket is bevittek a gettóba, akkor mi gyerekek kerestünk a kerítésen olyan deszkát, amelyiket el lehetett mozdítani. Apámnak volt egy ismerőse, egy taxis, aki éjszaka értünk jött és elvitt minket egy távoli pályaudvarra. Onnan vonattal Budapestre mentünk, ott vészeltük át a háború végét. Börzsönyi és mások is azt mondták, hogy a fővárosi zsidókat nem fogják deportálni, mert ott a sok külföldi követség, szem előtt vannak és nem fogják őket megölni, meg lehet menekülni.

Kleinék hatalmas szerencséje volt, hogy Husztról származó magyar katonákkal találkoztak Budapesten, akik időnként ételt adtak a családnak. A körülmények azonban egyre rosszabbak lettek, ezért Klein István édesapja elhatározta, hogy elbújtatja a családját.

Apám azt akarta, hogy ha baj lesz, akkor ne haljunk meg mindannyian, ezért a család ketté vált. Apám engem és a bátyámat Kistarcsán bujtatott el, egy fővárosi postást kért meg, hogy a rokonainál bújtassanak el minket. Apám és anyám máshol kerestek menedéket.

A fiúk hosszú ideig egy pincében bujkáltak, az élelemnek szűkében voltak, a ruháik teljesen elrongyolódtak. Amikor az oroszok Kistarcsa határába értek és már a fejük felett hallották a gránátrobbanásokat és az ágyúgolyók süvítését, akkor elhatározták, hogy hazaindulnak Husztra.

A szovjet katonák még a lövészárkokban voltak, mi úgy menekültünk keresztül a fronton. Én ekkor 16 éves voltam.

Hazafelé vezető úton szovjet katonák állították meg a menekülő gyerekeket. Nem bántották, csak kirabolták őket. A zsebeiket kiforgatták, az idősebb Klein fiú ezüst cigarettatartóját és a náluk levő néhány pengőt is elvették, amit az apjuktól kaptak.

A szovjet katonák tovább akarták vinni őket. Végül úgy sikerült megszökniük, hogy a foglyok közül néhány idősebb azt tanácsolta a fiúknak, hogy álljanak a menetoszlop szélére, amikor pedig egy mellékutcához érnek, akkor szökjenek el. Gödöllő környékén egy kisutcába surrantak be és azonnal folytatták az útjukat Husztra. Összesen 10 napi gyaloglás után, 1945. január 11-én értek haza, a szüleik két héttel később. Újra együtt volt a család. A holokauszttúlélők hazaérkezés után szembesültek azzal, hogy mi történt a családjuk tagjaival, az életükkel, amit maguk mögött kellett hagyniuk.

A nagymamámat, aki egy nagyon vallásos asszony volt, egy falusi nőnél bújtatta el az apám. Egy hét elteltével azt mondta, hogy nem bujkál tovább, oda megy, ahol a többiek vannak. Összeszedte magát, és bement a gettóba. Auschwitzban halt meg.

A Klein család a teljesen kifosztott házba tért haza. A bútorok, a könyvek, gyakorlatilag minden eltűnt a lakásból. A család festményei közül egyedül Conrád Pál képe maradt meg, valamiért azt nem vitték el. Azonban az eredeti Mednyánszky, illetve egy Van Dyck műhelyében készült alkotás eltűnt.
Kleinnék abban a tudatban tértek haza, hogy a cseh világ jön vissza, arra nem számítottak, hogy Kárpátalja a Szovjetunióhoz kerül.

Egy szót sem beszéltem oroszul vagy ukránul, meg kellett tanulni oroszul, hogy boldogulni tudjunk. Az iskoláimat már oroszul fejeztem be, Lembergben elvégeztem a jogi egyetemet, de mivel nem voltam párttag, nehezen tudtam elhelyezkedni. Dolgoztam közjegyzőként, de onnan kitettek, mert egy ungvári kádernek kellett a helyem, akit szintén kirúgtak.

A feleségével 62 évig éltek boldog házasságban, gyerekünk azonban nem született. A felesége orosz volt és keresztény. Közöttük soha nem esett szó vallásról vagy nemzetiségről. A felesége 6 évvel ezelőtt halt meg.

Klein István és felesége.Forrás: Szalma György - Origo

A független Ukrajna létrejötte után a kárpátaljai magyar pártnak, a KMKSZ-nek (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség) is alapítója volt, majd a falon levő oklevélre mutat, amit azért kapott az Izraelben élő kárpátaljai közösségtől, mert egész életében hangoztatta, hogy ne hagyják elpusztulni a huszti zsidó hitközséget és a templomot.

Forrás: Szalma György - Origo

Függetlenül attól, hogy én járok templomba vagy nem, a templomnak és hitközségnek lennie kell.A szovjet rendszerben a magyarsága miatt nem zaklatták, problémája abból származott, hogy nem lépett be a kommunista pártba. Magyar igazolványa van, de a kettős állampolgárság törvénytelen Ukrajnában, ezért még nem merte kérni. Főleg arra panaszkodik, hogy mivel ritkán tud kimozdulni, ezért magyarul is egyre ritkábban beszél.

Azok a zsidók, akik ma a városban élnek, azok faluról jöttek be, egyik sem tud magyarul. Én vagyok az utolsó magyar zsidó Huszton.