Programot hirdetett és Tarlós Istvánnak is üzent Berki Krisztián

2019.08.13. 12:33

Berki Krisztián, az alkalmatlan ellenzéki polgármester-jelöltek egyike kedden sajtótájékoztatón mutatta be "Berki Budapestért" nevű programját, ami szerinte az "őszinteség programja".

A főpolgármesternek a többi ellenzéki jelölthöz hasonlóan alkalmatlan médiaceleb azt mondta, célja, hogy a választókkal közösen eldöntött kérdéseket véghezvigye. Szerinte a többi jelölt ígérete megalapozatlan, felelőtlen, egyszerűen hazugság - mondta.

A legerősebb bejelentetése az volt, hogy ingyenessé tenné a fővárosiak számára a tömegközlekedést. 

Mint mondta, a legfontosabb, hogy a lehető legjobb körülmények között, a lehető leggyorsabban, a leghatékonyabban eljussunk A-ból B-be.

Hozzátette: "Én és a feleségem, sajnos vagy nem sajnos, rá vagyunk kényszerítve, hogy robogókkal közelekedjünk. Az szerinte pozitív, hogy minden 15 percre van, illetve hogy nem kell parkolódíjat fizetni, hiszen - mint fogalmazott -, látjátok, mekkora az orrom.

Hozzátette, hogy egyébként a turistáknak, és akik ritkábban jönnek a fővárosba, azoknak megemelné a fizetendő díjakat.

Berki Krisztián a luxusautójábanForrás: Facebook/Berki Krisztián

Ezután rátért a parkolás kérdésére, ugyanis szerinte ő csak azért fizet, ami tényleg szolgáltatás. Mint mondta, a mostani rendszer csak "díjbeszedés". A parkolóórákat leszedetné, "az ott dolgozóknak pedig felmondana". A rendszer veszteséges, a kerületi önkormányzatok pedig szerinte ráfizetnek az egészre. Ezt szeretné rendbe tenni.

Ehhez kapcsolódik a harmadik pont, a fogyatékkal élők parkolása, amelyben szerinte rengeteg a visszaélés. Mint mondta, egy 80x80-as méretű "rokikártyát" ragasztana azokra az autókra, amelyek fogyatékkal élőket szállítanak. Szerinte ez azért lenne jó, mert ha ilyen autót lát az ember, akkor az emberek tudnak nekik segíteni, félrehúzódnak.

Tarlós Istvánnak azt üzente, hogy pont azért, hogy október 13-a után a nyugdíjas éveit megkezdhesse "kedves feleségével és a hat unokájával, vásárol nekik nyolc darab jegyet az óriáskerékre" (ahol a sajtótájékoztató is zajlott), hogy "onnan fentről nézhessék, hogyan épül a Berki Krisztián-féle Budapest".

Újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy semmi esetre sem fog visszalépni, ugyanis "Berkinél nincsen vesztes projekt".