Egy jogerősen elítélt szocialista politikust indít a pécsi ellenzék

Vágólapra másolva!
2013-ban Nyőgéri Lajos egy év próbára bocsátást kapott nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért, 2019-ben mégis a pécsi ellenzék egyik képviselőjelöltje lehet. A szocialista politikus valótlan tartalmú szórólapokat terjesztett Páva Zsolt fideszes polgármesterről.
Vágólapra másolva!

Június elején lett a pécsi ellenzék egy részének polgármesterjelöltje Péterffy Attila, a Mindenki Pécsért Egyesület képviselője, aki azóta folyamatosan mutatja be választási csapatát közösségi oldalán. Éppen kedden hozta nyilvánosságra, hogy a 11-es választókerületben (Uránváros) az MSZP színeiben politizáló Nyőgéri Lajos fog startvonalhoz állni. "Lajos házas, 4 gyermek büszke édesapja. Közel három évtizede foglalkozik a közélettel. Neve sokak fülében ismerősen csenghet" - fogalmazott a Momentum, a DK és az MSZP, a Párbeszéd, és a Jobbik által támogatott Péterffy, aki írásában kiemelte, hogy Nyőgéry önkormányzati képviselőként (2002 és 2014 között) "a város érdekeit is szem előtt tartva, már dolgozott az Uránvárosban élőkért." Péterffy ugyan hosszasan részletezte Nyőgéri eredményeit, kifelejtett egy nagyon fontos momentumot az életútjából:

a szocialista politikus jogerősen egy év próbára bocsátást kapott

nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért 2013-ban.

Péterffy Attila, a pécsi ellenzék egy részének polgármesterjelöltje, és Nyőgéri Lajos, jogerősen elítélt szocialista politikus Forrás: Facebook

A Pécsma számolt be róla akkoriban, hogy a Szekszárdi Járásbíróság jogerősen bűnösnek mondta ki és elítélte amiatt, mert valótlan tartalmú szórólapokat terjesztett Páva Zsolt polgármesterről. Nyőgériék ugyanis azt írták a kampányanyagokon még 2011 őszén, hogy Páva évi több millió forinttal "emelte meg" saját jövedelmét. A szocialisták az egykulcsos adórendszer bevezetését próbálták így "lefordítani", emellett a Fidesz pécsi országgyűlési képviselőit is pénzeszsákokkal együtt ábrázolták.

Az ügyben indított rendőrségi nyomozás viszont megállapította, hogy nem igaz a szocialisták állítása,

Páva Zsolt fizetése fillérre ugyanannyi, mint elődeié volt. 2006 óta ugyanis változatlan a polgármester illetménye, azon pedig csak a Közgyűlés tudna emelni, de ez szóba sem került. Bár Nyőgéri végig következetesen tagadott, végül "írásbeli önvallomásban" elismerte, hogy a szórólapokat az MSZP pécsi szervezete megbízásából ő maga rendelte meg, viszont szerinte ezen egyáltalán nem volt becsületsértő tartalom. A bíróság azonban ezt nem így látta és végül jogerősen elítélte.

A napokban kiderült, az LMP-nek lesz külön polgármesterjelöltje Pécsett, ugyanis Kóbor József biofizikus, sugárvédelmi szakértő bejelentkezett a polgármesteri székért.

A pécsi ellenzék helyzetéről itt, és itt írtunk részletesebben.