Alakszai Zoltán: Megvédjük Kriza Ákos miskolci munkájának eredményeit

ALAKSZAI Zoltán
Miskolc, 2019. augusztus 13. Alakszai Zoltán, a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje a városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján 2019. augusztus 13-án. MTI/Vajda János
Vágólapra másolva!
Megvédjük Kriza Ákos emberi méltóságát, és meg fogjuk védeni október 13-án Kriza Ákos munkájának miskolci eredményeit, és mától erre fogok kérni minden jóérzésű, és tisztességes miskolcit is - jelentette ki Alakszai Zoltán, a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje, éles szavakkal bírálva a Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök által irányított helyi ellenzéki erőket.
Vágólapra másolva!

"Csak öt nap telt el, hogy Kriza Ákos felkért arra, hogy folytassam az általa megkezdett városvezetői munkát és vállaljam a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltségét az október 13-i választásokon, de ezalatt az öt nap alatt is kiderült, hogy politikai ellenfeleink mindenre képesek a hatalom megszerzéséért, és semmi sem szent nekik e cél eléréséért" - mondta a helyi városháza előtt a jelölt, aki jelenleg Miskolc jegyzője.

Alakszai Zoltán, a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje a városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján 2019. augusztus 13-án. Forrás: MTI/Vajda János

Alakszai Zoltán megjegyezte,

"Miközben látszatra együttérzést mutattak, addig a legaljasabb módon híresztelni kezdték, hogy valójában nem is betegség áll visszalépése hátterében, hanem az, hogy megijedt Gyurcsány Ferenc jelöltjétől, Veres Páltól" - mondta a konzervatív polgármesterjelölt.

Nevetségesnek és szégyennek minősítette az ellenzék magatartását Alakszai, kifejtve:

nevetséges, mert a legutóbbi "Závecz-mérés" szerint, amit "közzé is tettünk", 44-26 a Fidesz-összellenzék arány a polgármesterjelölti pártversenyben,

és szégyen, mert aki egy beteg embert 9 év szolgálat után nem együttérzéssel enged el a munkájából, hanem hamis találgatásokat sugall, az Tamási Áron után szabadon bizony

embernek hitvány és magyarnak is alkalmatlan.

Alakszai Zoltán kijelentette: