Vágólapra másolva!
Félbeszakította a bíró a tárgyalást a 26 éves Rebecca Holloway ügyéban, a nő borzalmas tette ugyanis valósággal megbénította az egész testületet, és képtelenek voltak ítéletet hozni. A fiatal nő ugyanis kiskorú gyerekeket molesztált, néhányukról pedig pornográf képeket és videókat tölött fel az internetre, ezen kívül chaten próbálta őket mocskos dolgokra rábeszélni - írja a Mirror.com.
Vágólapra másolva!

Még a rendőröket is sokkolták azok a képek, videók, és perverz chat-beszélgetések, melyeket a nő számítógépén találtak.

Egy közeli képen egy kislány levetett fehérneműje volt látható, de

szexuális játékszerek, illetve erotikus pózokban fotózott gyerekek is voltak a képei között.

Ezen kívül heti rendszerességgel bántalmozott és molesztált egy kisfiút és egy kislányt.

A nő beismerte, hogy valóban fajtalankodott a két gyerekkel, sőt, rajtuk kívül egy másik, 13 éves kamaszt is molesztált, ráadásul rendszeresen töltött fel róluk pornó tartalmú képeket és videókat az internetre.

- mondta Paul O'Shea bíró.

A nőt már régen, legalább egy éve el kellett volna ítélni, körülbelül akkor kezdte el rendszeresen zaklatni a gyerekeket. Szinte hihetetlen, hogy senkinek nem tűnt fel előbb. Mivel a nő addig soha nem állt bíróság előtt, és mindenki kedves emberként ismerte, senkinek nem volt gyanús a viselkedése, így nem is gondolták, hogy micsoda szörnyűségekre képes.

Az ügy súlyosságára és bonyolultságára való tekintettel a bíró félbehagyta a tárgyalást

és úgy döntött, hogy egy másik napon újraindítja a pert.

- mondta Bernard Gateshill jegyző

Miután az ügyet elnapolták, nem tűztek ki egy fix időpontot a következő tárgyalásra, de hogy a nő semmiképp ne ússza meg büntetés nélül, az ügy novemberben átkerült Paul Watson tanácsos kezébe. Így viszont az egész per elölről kezdődött.

Mivel a tárgyalás napját még nem tűzték ki

az ügy azóta megoldatlan maradt.

Azonban addig is a rácsok mögött várja végső ítéletét.