Tomboló hőség: agresszív autósok, megromló ételek és egészségügyi kockázat

Zalakaros, 2019. augusztus 12. Fiatalok a Zalakarosi Fürdő parkjában 2019. augusztus 12-én. A kánikula miatt hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos hétfő éjfélig. Jelentős lehűlést hoz a másnap érkező hidegfront, 10 fokot, néhol akár többet is csökken a csúcshőmérséklet pár nap alatt. MTI/Varga György
Vágólapra másolva!
Az idei év legmelegebb napja augusztus 12-e. A hőség nem marad sokáig, szerdára akár 20 fokra is visszahűlhet az idő. A hőségben jellemzően több a baleset is, emiatt a rendőrség is felhívást tett közzé a honlapján. Ilyenkor nem csak a közlekedésben, hanem az ételeknél is fokozottan figyelni kell, sőt, a nagy meleg egészségügyi kockázatot is jelent.
Vágólapra másolva!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat már vasárnap figyelmeztetett, hogy augusztus 12-e lehet 2019 legmelegebb napja. Így is lett, az eddigi szezonrekord ma több állomásukon is megdőlt.

A legmelegebbet eddig Derekegyházán mérték, ott 38,0 fokig melegedett fel a levegő,

de országos szinten is 35 fok körül alakultak a maximumok.

(Az idei korábbi rekordot július 1-én Tiszaalpáron regisztrálta a mérőműszer, akkor ott 37,5 fokig emelkedett a hőmérséklet.)

Fontos megemlíteni, hogy a napi csúcs messze volt, ugyanis 40,8 fokot mértek 1921-ben Szerepen.

Strandolók a Duna-parton a 27. Sziget fesztivál helyszínén, az Óbudai-szigeten 2019. augusztus 5-én Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Ritkán látott piros riasztás

2019-ben először adott ki piros riasztást az Országos Meteorológia Szolgálat. Ez azt jelenti, hogy a hétfőn a minimumok 16 és 22, a maximumok pedig általában 33 és 37 fok között alakulnak országszerte.

A szolgálat Facebook-oldalán azt írta, hogy a Dél-Dunántúlon alakulhat 29 fok fölött a napi középhőmérséklet, de a nagyobb városok belső területein is hasonló értékekre lehet számítani.

Magyarországon utoljára 2018. március 18-án volt piros kategóriájú figyelmeztetés hófúvásra az északkeleti megyékben.

Riasztási fokozatok

Az OMSZ honlapján három fokozatot különböztetnek meg hőség esetén:
- A magas hőmérsékletre vonatkozó figyelmeztetés első szintjén (sárga) a napi középhőmérséklet legalább egy átlagos magyarországi megyének megfelelő területen (legalább egy napig) 25 és 27 fok között várható.
- Második szintű (narancssárga) figyelmeztetést adunk ki, ha a napi középhőmérséklet legalább egy átlagos magyarországi megyének megfelelő területen (legalább egy napig) 27 és 29 fok között várható.
- A hőségre vonatkozó figyelmeztetés legmagasabb szintjén (piros) a napi középhőmérséklet legalább egy átlagos magyarországi megyének megfelelő területen (legalább egy napig) 29 fok fölött várható.

Jön a lehűlés

Bár hétfőn megdőlt a melegrekord, nem sokáig marad a hőség. Ennek oka, hogy kedd-szerda környékén hidegfront érkezik,

ami lehűléssel, kiadós csapadékkal, és megerősödő széllel jár.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedden az ország nyugati felében/kétharmadában már 30 fok alatti, másutt azonban még továbbra is afölötti maximumokra számíthatunk.

Szerdán már a Tiszántúlon is megszűnik a kánikula, egyrészt a beáramló hideg levegő, másrészt pedig a csapadék hűtő hatása miatt

országszerte jobbára 20 és 26 fokot mérhetünk csupán.

Így tehát elmondható, hogy 1-2 nap leforgása alatt mindenütt kb. 10 fokot, néhol akár többet is csökken a csúcshőmérséklet.

Figyelmeztet a rendőrség is

Fontos megemlíteni, hogy nem csak az OMSZ, hanem az országos tisztifőorvos is adhat ki riasztást. Ez megtörtént, az országos tisztifőorvos II. fokú hőségriasztást adott ki 2019. augusztus 10-én 0 órától 2019. augusztus 12-én 24 óráig a tartósan magas hőmérséklet miatt az ország egész területére.

Emiatt figyelmeztetést adott ki a rendőrség, ugyanis

a járművezetők a hőségben jellemzően kevésbé tudnak koncentrálni, a megszokottnál figyelmetlenebbek, nem veszik észre a közúti jelzéseket, vagy későn reagálnak a kialakult közlekedési szituációra, esetleg veszélyhelyzetre.

A hőségben stresszesebbek a sofőrök - Illusztráció Forrás: Shutterstock

A koncentráció hiányosságai miatt a reakcióidő hosszabbá válik, a reflexek tompulnak, a mozdulatok kapkodóvá válnak, s megnő a vezetéstechnikai hiba lehetősége. A melegben a közlekedők többnyire türelmetlenebbek, hamarabb elveszítik önkontrolljukat,

így hajlamosabbak az agresszív és durva szabályszegésekre.


A gyalogosokról ugyancsak elmondható a bágyadtság. Ilyenkor probléma, hogy a gyalogosok kevésbé néznek körül az úttestre lépésüket megelőzően, és gyakran helytelenül mérik fel a veszélyforrásokat.

Öt közlekedési tanács hőség idejére

A police.hu öt közlekedési tanácsot is megosztott a hőség idejére:

  1. Aki nehezen viseli a meleget, ebben az időszakban – ha teheti – lehetőleg ne induljon útnak! Ha erre nincs lehetőség, akkor kerülje a hosszabb autózást, és előre tervezze meg az útvonalat!
  2. Mindig kipihenten üljenek a kormány mögé, és soha ne vezessenek fáradtan, vagy szeszes ital fogyasztását követően!
  3. Fogyasszanak az átlagosnál nagyobb mennyiségű folyadékot, és mindig legyen ásványvíz, vagy üdítőital önöknél, akkor is, ha gyalogosan közlekednek!
  4. Legyenek türelmesek, vezessenek kissé lassabban, óvatosabban, számítva az ilyenkor természetes koncentráció- és reflexcsökkenésre. Haladásuk során tartsanak nagyobb követési távolságot, és legyenek türelmesebbek, ha az utak zsúfolttá válnak!
  5. Ha megállnak a gépkocsival, lehetőleg ne napos helyen tegyék azt! Ha az álló gépjárműben gyermek, vagy házi kedvenc marad, véletlenül se hagyják őket bezárva, felhúzott ablak mellett, mert a felforrósodott utastérben ennek akár életveszélyes következményei is lehetnek.

Az ételre is figyelni kell

Nyáron fokozottan törekedni kell a higiénés konyhai alapszabályok betartására, mivel a friss táplálékokat a baktériumok is kedvelik,

- közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.

A Nébih mindenekelőtt javasolja, hogy a lakosság az étkezéshez, ételkészítéshez vásárolt alapanyagokat, élelmiszereket

mindig megbízható helyről, üzletben, piacon szerezze be.

Mindig ellenőrizzék a csomagolást, mivel azon fel van tüntetve - magyar nyelven -

  • a termék neve,
  • gyártója vagy forgalmazója,
  • a minőség-megőrzési vagy fogyaszthatósági ideje,
  • összetétele,
  • tömege és
  • a tároláshoz javasolt körülmények is.

Hűtendő terméket csak akkor vásároljanak,

ha azt tényleg hűtőtérben tárolják.

Mélyhűtött termékek csomagolását is figyeljék, ha belül zúzmarás, a termék tömbbé fagyott benne, inkább ne vegyék meg - jegyezték meg.

Fontos az élelmek jó tárolása Forrás: Shutterstock

A hivatal tanácsolja továbbá azt is, hogy a hazavitt termékek mielőbb kerüljenek a megfelelő tárolóhelyre. Érdemes ellenőrizni a hűtőszekrény hőfokát:

a hűtés akkor hatásos, ha a húsokat, tejet 5 Celsius-fok alatt tárolják, míg a zöldségek, gyümölcsök számára ennél magasabb, 10-15 Celsius-fok előnyösebb.

A hűtőbe a termékeket úgy kell betenni, hogy azok egymást ne szennyezhessék.

A Nébih kiemelte, hogy a legtöbb otthoni ételmérgezést a nyers húsról, csirkéről, nyers tojásból - edénnyel, eszközzel, kézzel - a fogyasztásra kész élelmiszerre átvitt láthatatlan baktériumok okozzák.

Ezért javasolják, hogy a nyers darált húst még aznap készítsék el, mivel minél tovább tárolják, annál veszélyesebb lehet. A nyers húson bármikor előfordulhat egészségre ártalmas baktérium, ezért azt az összes többi élelmiszertől elkülönítve készítsék elő főzéshez vagy sütéshez, annak szeleteléséhez tartsanak külön vágódeszkát és kést, amelyeket azonnal mossanak el meleg, mosogatószeres vízben.

A hivatal szerint javasolt két percig tiszta vízben áztatni, aztán szűrőedényben erős vízsugárral átmosni a gyümölcsöket és a zöldségeket, mivel azokon rovarok, földes szennyeződés, növényvédőszer-maradék is előfordulhat.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy az ételeket, főleg ha húst, tojást tartalmaznak, mindig jól süssék-főzzék át, mivel az elpusztítja a baktériumokat, vírusokat. A megmaradt ételt pedig minél hamarabb hűtsék le, mert néhány órányi szobahőmérsékleten való tárolás már veszélyes lehet. Felhasználás előtt nem elég csak megmelegíteni az ételt, azok forrósítása szükséges a biztonságos fogyasztás érdekében.

Mentőt kellett hívni

Az elmúlt napokban a mentőket több emberhez is riasztották, mert rosszul lettek a hőség miatt.

Gellér Éva, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa az M1 csatornán hétfőn azt mondta, az elmúlt napok mindegyikén előfordult, hogy

olyan idős emberekhez kellett kimenniük, akik kevés folyadékot fogyasztottak, és emiatt rosszul lettek.

A mentőszolgálat dolgozója azt kérte, hogy mindenki fokozottan figyeljen az idősekre, a krónikus betegekre, a gyerekekre.