Megdöbbentő részletek a Csóka utcai brutális késelésről

Csóka utcai késelés
Vágólapra másolva!
Megtaláltuk azt a szomszédot, aki az elejétől a végéig mindent látott a tegnapi Csóka utcai támadás során. Részletesen elmondta, hogy történt. A többi szomszéd is szívesen beszélt az Origónak. Szinte mindannyian megerősítették, hogy a fiú féltékenységből támadt a barátnőjére, és hogy most is épp bűnügyi őrizetben volt egy korábbi támadás miatt.
Vágólapra másolva!

A ház előtt egy idős férfival találkoztunk, aki épp a kaput nyitotta.

"Féltékenységből tette.

Hallottam már arról a fiúról néhány dolgot, korábbi barátnőit is bántalmazta,

meg most is épp őrizetben volt. Itt lakom én is a házban, de aznap elmentem itthonról ügyeket intézni, és addigra értem vissza, mire itt álltak a rendőrök, mentősök, teljes káosz volt, és akkor mondák a szomszédok, hogy mi történt. De őket most nem fogják itthon találni, az anyát és a lányát is bevitték a kórházba, a férfi meg szerintem odavan dolgozni" - mondta nekünk.

A Csóka utcai késelés helyszíne Forrás: Csudai Sándor - Origo

Az említett lakásban valóban nem volt otthon senki, ezért a távolabbi szomszédoktól próbáltunk érdeklődni. Volt, aki az elejétől kezdve szemtanúja volt az esetnek, de többen csak utólag hallottak róla. Persze olyannal is beszéltünk, akik nemcsak hallották, hanem látták is, hogy mi történt, de nem szerettek volna róla beszélni.

"Én az esetet nem láttam, már csak azt hallottam, hogy visít a mentő, az udvarban meg egy tucatnyi rendőr helyszínelt. Őszintén megmondom, én nem ismerem annyira azt a családot, csak annyit tudok, egy fiatal lány lakik ott a nagymamájával, és az a fiú néha idejárt hozzájuk. De ezt nem gondoltam róla,

bár hallottam, hogy elég heves habitusúak, és másképp oldják meg a problémákat, mint ahogy azt mi megszoktuk.

De azt nem tudom, hogy a mostani balhénak mi volt az igazi oka. Talán féltékenység, talán más, de ezt már nem tudom biztosra" - mondta el egy másik lakó, egy középkorú férfi.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

A mellette lakó szomszéd,

egy középkorú nő szinte az elejétől végignézte a támadást,

ő hívott segítséget, amikor látta, hogy nagy baj van.

"Egy furcsa sikítást hallottam, a szomszédjukban volt egy vendég, akinek volt egy nagytestű kutyája. Azt hittem, az támadt rá valakire a házban, ki is néztem az erkélyen.

Akkor láttam, hogy a földön fekszik valaki, hát nézem, hogy a szomszéd lánya van ott, folyt a vére, rajta feküdt a 17 éves párja, kézzel csápolta szegényt,

kiáltottam, azonnal hagyja abba, de meg sem hallotta, úgy el volt foglalva a lány verésével. Közben kiszaladt az anyuka, ő is meg volt sérülve, törülközőt tekert maga köré, amin látszott, hogy véres. Biztos a lányát akarta védeni, így őt is érte néhány karcolás. Én közben azonnal rohantam a lakásba, tárcsáztam a 112-t. 2 perc múlva a mentősök és millió rendőr is itt tolongott az udvaron" - mondta el az asszony, majd hozzátette, hogy úgy tudja, az anya megúszta könnyebb sérülésekkel, viszont

a 16 éves lányt műteni kellett, mert a szívét is érte késszúrás.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Azt is elmondta, hogy a családot mindig is rendesnek, tisztelettudónak ismerte, egymás között nem igazán hangoskodtak, a lány barátja,

a 17 fiú viszont mindig is hirtelen haragú volt. Nemcsak őt, hanem a korábbi barátnőit is rettegésben tartotta és bántalmazta,

állítólag ezért volt most is bűnügyi őrizetben. Azt azonban nem bírta elviselni, hogy mostani barátnője, Vanessza szakítani akart vele.

Bűnügyi helyszínelő és rendőrök a társasháznál a XI. kerületi Csóka utcában, ahol egy lakásban megszúrt két embert egy 17 éves fiú 2019. augusztus 8-án Forrás: MTI/MIHÁDÁK ZOLTÁN

"Gondolt egyet, és levágta magáról a bilincset, majd elindult ide, a lány családjához. De már a családja is tudta ezt, és ismerték, milyen ha elborul az agya. A bátyja fel is hívta telefonon a lány nagymamáját és pótnagyapját, akik velük laknak, és figyelmeztette, hogy meg fogja keresni őket, úton van hozzájuk. Az asszony a férjével ki is ment az utca végére, hogy megállítsák a fiút, ám az valahogy kikerülte őket, és bejutott a házba.

Akkor támadt rá Ibolyára, az anyára, Vanessza meg kiszaladt az udvarra, de a gyerek azonnal utolérte, és megszúrta, majd ütni kezdte.

A kisfiú, a tízéves öccse elrohant az utcára, hogy segítséget kérjen, ez a szerencséje, különben ő is kapott volna. Aztán, amikor Ibolyát meg a lányt megszúrta, a saját nyakát is megkarcolta a késsel, de addigra már ugye itt voltak a mentősök, így végül egyikük sem halt meg, mindhármukat kórházba vitték. A lány még bent van az intenzíven, de túl van a műtéten, hát, borzasztó lett volna, ha meghal, jövő héten lesz 16 éves" - tette hozzá az asszony.

Forrás: MTI/MIHÁDÁK ZOLTÁN

Ahogy az Origo is megírta, a késelő tegnap reggel szökött meg egy kőbányai lakásból. Azonnal Újbudára ment, ahol rátámadt a lányra, az anyjára, és magára is. Mindhárman kórházban vannak. A kamasz ellen több ember sérelmére elkövetett gyilkossági kísérlet miatt indítottak eljárást.