Magához tért a szétválasztott sziámi ikrek egyike

SIKERESEN SZÉTVÁLASZTOTTA A CSELEKVÉS ALAPÍTVÁNY MAGYAR ORVOSCSAPATA A FEJÜKNÉL ÖSSZENŐTT BANGLADESI SZIÁMI IKREKET
Vágólapra másolva!
A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány közlése szerint magához tért a fejüknél összenőtt, és a múlt héten sikeresen szétválasztott bangladesi sziámi ikrek egyike. A másiknak is önálló a légzése.
Vágólapra másolva!

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapata által szétválasztott, stabil állapotú hároméves kislányok egyike magához tért: Rabeya mozgatja a végtagjait, felismeri édesanyját, figyeli a környezetét. A másik kislány, Rukaya változatlanul altatás és légzéstámogatás alatt áll, de már önálló légzéssel.

Forrás: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

„A többnapos mélyaltatás a felépülési folyamat szakmailag megszokott velejárója egy ilyen összetett és hosszadalmas műtét után, mint a több mint 30 órás koponya- és agyszétválasztás" – írta közleményében a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány.

Jelenleg a magyar aneszteziológusok munkájára van a legnagyobb szükség.

Alapítványuk alapítói - Pataki Gergely plasztikai sebész, a műtétsorozat koordinátora és a plasztikai sebészeti team vezetője, és Csókay András, a végső szétválasztást vezető idegsebész - és aneszteziológiai csapatuk vezetője, Csapody Marcell továbbra is a gyerekek mellett van Dakkában.

Az augusztus 1-jén és 2-án végzett maratoni műtétet követően orvosaik egy része Bangladesben maradt további önkéntes munkára: idegsebészeti és plasztikai sebészeti operációk elvégzésére, valamint szakmai előadások megtartására.