Többször indítottak eljárást a momentumos Donáth Anna szocialista lelkész apja ellen

2019.08.08. 16:26

Korábban három alkalommal is az evangélikus egyház bírósága elé került a mostani, a TV2 Tények által feltárt szexuális zaklatási botránya előtt a szocialista lelkész, Donáth László - ez derül ki a Népszavának adott 2015-ös interjújából. Magyarán a 2010 előtti balliberális világ egyik szimbolikus alakjának a múltja sem teljesen egyértelmű. A zaklatási ügy kapcsán kérdésekkel fordultunk a Magyarországi Evangélikus Egyházhoz, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Donáth Anna, momentumos európai parlamenti képviselő édesapja egész pontosan úgy fogalmazott az MSZP-közeli lapnak négy évvel ezelőtt, hogy

három ízben vádolták meg "melegpártolással", de az egyházi bíróság végül mindhárom esetben felmentette. 

Magyarán a 2010 előtti balliberális világ egyik befolyásos emberének a múltja sem teljesen egyértelmű: bár végül egyszer sem ítélték el, lelkészként több alkalommal is szembement a felekezete által képviselt értékekkel, ami miatt belső vizsgálatokat indítottak ellene. Úgy tűnik, a keresztény tanítás szellemiségével ellentétesen a mai napig haragot érez az egyházon belüli ellenfelei iránt, hiszen a beszélgetés során lekezelően úgy fogalmazott, szimbolikusnak tartja, hogy a kétezres évek elején "ilyesmivel szórakozott" néhány kollégája. Hozzátette, azt szinte természetesnek tartja, hogy "az evangélikus egyház elitje" rendre elhatárolódik a tevékenységétől.

Mielőtt szexuális zaklatással vádolták meg, három alkalommal is belső eljárást indított Donáth László lelkész, volt MSZP-s parlamenti képviselő ellen az evangélikus egyházForrás: Magyar Hírlap

A felekezet és Donáth között komoly súrlódások mutatkoztak korábban, amiről egyébként éppen a volt szocialista politikus számolt be a Mozgó Világnak 2000 szeptemberében. "Zárójelben jegyzem meg, hogy a rendszerváltás tíz éve alatt tőlem egyetlenegyszer a saját egyházam sajtója egy mondat nyilatkozatot vagy egy sor írást nem kért, amiből megértettem, hogy ez a fajta gondolkodás, illetve azok véleménye, akik általam jutnak szóhoz, nem kívánatos. De nem azért, mert teológiailag ne lehetne elhordozni – hogyne lehetne, hiszen lelkész vagyok, nem állítanak egyházi bíróság elé, és nem fosztanak meg a palástomtól –, hanem politikai okból nem kívánatos." - fogalmazott a napokban szexuális zaklatással gyanúsítható lelkész, aki akkor még úgy látta, nem állíthatják egyházi bíróság elé.

Az evangélikus egyházhoz fordultunk

Éppen ezért kíváncsiak voltunk arra, mi a véleménye - Donáth szavaival élve - az "evangélikus egyház elitjének" a történtekről, így levélben fordultunk a Magyarországi Evangélikus Egyházhoz. Azt szerettük volna megtudni tőlük, hogy 

  1. vizsgálódnak-e az ügyben?
  2. beszéltek-e az ügy nyilvánosságra kerülése óta Donáth Lászlóval?
  3. várható-e bármiféle belső eljárás - a rendőrségi eljárással párhuzamosan - a történtek kapcsán, ha igen, akkor pontosan mi?

Viszonylag gyorsan befutott az Evangélikus.hu szerkesztőségének válasza, akik nem kívántak érdemben válaszolni, mondván, nem illetékesek a kérdésben. Pedig a Magyarországi Evangélikus Egyház hivatalos Facebook-oldalán egyedül őket adják meg kapcsolatként. Rajtuk kívül Fabiny Tamásnak, a felekezet elnökének, püspökének is megküldtük kérdéseinket, aki cikkünk megjelenéséig nem reagált. 

A TV2 Tények kedd esti híradójában számolt be róla, hogy a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház egyik gondozottjának hozzátartozója szexuális zaklatás miatt feljelentette Donáthot. Mind később kiderült, a rendőrség nyomozást indított az ügyben. Sajtóértesülések szerint a volt szocialista képviselő többször is szexuális ajánlatot tett, valamint megfogta a mellét és a nemi szervét az intézmény egyik, 30 év körüli takarítónőjének.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK