A kormány nyilvánosságra hozza a GRECO-jelentéseket

Vágólapra másolva!
A kormány döntése értelmében a Belügyminisztérium nyilvánosságra hozza a Magyarországra vonatkozó GRECO-jelentéseket (a Korrupció Elleni Államok Csoportját - GRECO - az Európa Tanács 1999-ben hozta létre a tagországok korrupcióval szembeni törekvéseinek vizsgálata érdekében) – közölte a belügyminisztérium a honlapján.
Vágólapra másolva!

A kormány fontos eredménynek tekinti, hogy Magyarország végrehajtotta a jelentések ajánlásait azokban az esetekben, ahol azok valós problémát kezelnek.

Magyarország a már megtett intézkedéseivel is emelt fővel áll a nemzetközi összehasonlítás elé:

a korrupciós jellegű büntetendő cselekményekre vonatkozó valamennyi ajánlást teljesítette, és a többi ajánlás területén is megelőz számos EU-tagállamot.

A kormány az ajánlások átültetése során minden esetben az ország érdekeinek megfelelően jár el.

Éppen ezért fenntartja a jogot arra, hogy véleménykülönbségek esetén saját álláspontját érvényesítse.

A korrupció elleni fellépés közös érdek,

ezért a kormány a továbbiakban is együttműködésre törekszik a GRECO képviselőivel.

Ugyanakkor

A kormány számos intézkedést hozott a korrupció visszaszorítására.

Ma már súlyosabbak a büntetési tételek, a korábbinál szigorúbbak a közbeszerzési szabályok, és

a baloldali kormányzással ellentétben a törvények a nagyobb átláthatóságot is biztosítják.

Az erőfeszítések eredményességét jelzi, hogy az állami vagyon nagysága jelentősen nőtt az elmúlt években.