Rettegett gyilkosától a kőbányai lány

gyilkosság, Kőbánya, 2019. július
Vágólapra másolva!
Ahogy az Origo szerdán megtudta, Katalin holttestére az egyik kolléganője talált rá, miután a fiatal nő nem ment be dolgozni. Nem kellett betörnie az ajtót, mivel kulcsa volt a lakáshoz. A Ripost kiderítette, hogy korábban az áldozat kérte meg őt, hogy ha nem megy munkába, menjen el hozzá, mert állítólag nagyon félt a volt barátjától, és számított rá, hogy történhet vele valami. 
Vágólapra másolva!

A 22 éves Katalint kedden hajnalban ölték meg egy X. kerületi, Kolozsvári utcai lakásban. A fiatal férfi, akit a gyilkossággal gyanúsítanak és az áldozat együtt jártak. A nő egyik szomszédja szerint élettársi kapcsolatban is voltak, de akadt olyan környékbeli, aki szerint már jó ideje nem voltak együtt, a viszonyukat viszont senki sem tagadta.

Kata rettegett a barátjától

Cs. Dániel az utcán látta meg a „kedves, göndör hajú" lányt, akire ráírt a Facebookon, aztán személyesen is megkereste. Így kezdődött a kapcsolatuk a Blikk szerint. De egy idő után Kata már nem érezte magát jól Dániel társaságában.

"Látásból ismertük a lány barátját, sokat járt ide,

Korábban Daninak is volt kulcsa a lakáshoz, ezért Kata néhány napja lecseréltette a zárat" - ezt már a Ripostnak mondta a fiatal nő egyik szomszédja.

Forrás: Origo

Kata, aki az otthonától pár sarokra, egy boltban dolgozott, a kollégáinak is beszélt erről. Ezért adott kulcsot a nőnek, aki rátalált.

Azt mondta, fél Dánieltől, és ha nem menne be dolgozni, valaki nézzen fel a lakásba.

Felvétel is van a gyilkosról

A kolléganő az ajtótól nem messze, a folyosó és a konyha között találta meg Kata holttestét. Ő hívta a mentőket, és a rendőröknek is telefonált. Sajnos akkor már nem lehetetett megmenteni a fiatal nőt, már halott volt.

"Annyi vér volt a lakásban, hogy kifolyt az ajtó alatt!

Úgy tudjuk, a gyilkos sokáig kínozta a lányt. Betömte egy ruhadarabbal a száját, vágásokat ejtett a testén. Én úgy hallottam, végül még a torkát is elvágta!

- tette hozzá Kata egyik szomszédja.

Forrás: Origo

Az, hogy Dániel a gyilkos, nemcsak a szomszédok vallomásai és az igazságügyi szakértői vallomás támaszthatja majd alá, a háznak ugyanis vannak biztonsági kamerái is, amelyek működtek a gyilkosság napján.