Hárman raboltak ki egy mozgáskorlátozott férfit Putnokon

Vágólapra másolva!
Egy 19 éves kazincbarcikai férfi, valamint két fiatalkorú társa bement egy mozgáskorlátozott férfi putnoki házába, és elloptak több különféle élelmiszert.
Vágólapra másolva!

A kazincbarcikai férfi és a 16 éves lány valamint egy fiatalkorú fiú március 25-én bement egy mozgáskorlátozott férfi putnoki házába. A férfi az egyik szobában volt, amikor észrevette a betörőket. Megmondta nekik, hogy menjenek el.

A fiatalok nem mentek el, inkább kihasználták hogy áldozatuk nem tud ellenük tenni semmit, elloptak tőle 30 ezer forint értékű élelmiszert.

A Miskolci Járási Ügyészség javaslata alapján a bíróság elrendelte a 19 éves férfi és a 16 éves lány letartóztatását, mert fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye is. Csoportosan elkövetett, a bűncselekmény megakadályozására fogyatékossága miatt alkalmatlan személy kifosztásával vádolják őket.