Publik Ligája: itt vannak a női versenyzők

Vágólapra másolva!
Míg a balliberális sajtó berkein belül hetente egymásnak osztogatják a díjakat, addig a jobboldalon baráti versengéssel mérik össze erőiket az újságírók a Publik Ligájában - írja a 888.hu. Indul a jobboldali publicisták bajnoksága. Húsz kiváló újságíró harcol a győzelemért, az Origót vezető politikai újságírónk, Kovács András képviseli. A továbbiakban közöljük a bajnokságot kitaláló és megrendező 888.hu beharangozó írását - és nagy érdeklődéssel várjuk a Publik Ligáját.
Vágólapra másolva!

Nemrég bemutattuk a Publik Ligájának nagy neveit és a titkos esélyeseket is. De fontos kiemelni, hogy a jobboldali publicisták bajnokságában való részvétel nem csak a férfiak kiváltsága. A 20 versenyzőből 5 női nevező is van, akiket nyugodtan lehet a titkos esélyesek közé is sorolni. Mind harcedzett politikai publicisták, a jobboldali újságírás valódi gyöngyszemei.

Itt van például Jobbágyi Zsófia, a Magyar Hírlap szerkesztője, vezérpublicistája, aki több közéleti műsor, például a Hír TV Címlap nevű műsorának állandó szereplője. Zsófia egy igazi értékteremtő, a jobboldali moralitás elkötelezett harcosa, akinek egyik legfontosabb visszatérő témája a családok és nagycsaládok megsegítése.

Polgári Szilvia manapság szabadúszó, a Polgár Portál egykori munkatársa. Nemrégiben sokaknál kiverte a biztosítékot egy írásával, de most itt a lehetőség, hogy bizonyítson. Szilvia gyakorlott publicista, aki őszinte írásaival rendesen megszorongathatja a nagy neveket is.

Őry Mariann ott van a titkos esélyesek között is. Mariann a nemzetközi és magyar alt-right szakértője, akitől nem idegenek az újító gondolatok és a mély, külpolitikai elemzések, vélemények. Vajon a Ligában is ezekkel a témákkal támad majd?

A Publik Ligájában indul Tóth Dalma és Fodor-Horváth Zsófia is, mindketten a 888.hu szerkesztői, akik régóta harcolnak velünk, férfiakat megszégyenítő tudással, bátorsággal és elhivatottsággal. Dalma Ökojobb rovatával szembement a mainstreammel, és bebizonyította, hogy az ökotéma nem baloldali privilégium. Itt még megjegyezhetjük, hogy Dalma által a 888 egy évvel előbb indított ökorovatot, mint az Index. Zsófi pedig Pszicho nevű rovatában végez napról napra sebészi pontosságú elemzéseket az emberi lélek és elme mélységeiben. Zsófi emellett a Hír TV Címlap című műsorának állandó szereplője.