Összesen 31 migránst szállított kisbuszban egy férfi az M3-ason

Vágólapra másolva!
Összesen 31 illegális bevándorlót találtak Polgárnál egy kisbuszban. Az 54 éves magyar sofőrnek embercsempészés miatt kell felelnie.
Vágólapra másolva!

A hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának közleménye szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai hétfőn az M3-as autópályán ekáer-ellenőrzésre (áruforgalmi ellenőrzésre) meg akartak állítani egy magyar kisbuszt, a sofőr azonban megpróbált elhajtani vele. Végül Polgár belterületén sikerült megállítani a kocsit, amelynek rakterében 29 férfi és két fiú ült a padlón.

A rendőrök igazoltatták a kisbusz utasait, akik közül

29-en afgán, ketten indiai állampolgárnak vallották magukat,

de sem a személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni.

Az illegális bevándorlók előállítása és elszámoltatása még tart.

A budapesti sofőrt embercsempészés bűntettének gyanúja miatt hallgatják ki.

Azt, hogy a migránsok melyik állam területéről érkeztek Magyarországra, a rendőrök - a nyomozás érdekeire hivatkozva - nem közölték.