Lecsapott a vihar az egész országra

debreceni felhőszakadás
A hirtelen lezúduló eső miatt összegyűlt vízben halad egy jármű Debrecenben 2019. július 27-én.
Vágólapra másolva!
Házakba, pincékbe és garázsokba folyt be az esővíz Debrecen több pontján - írja honlapján a katasztrófavédelem, ahol arról is beszámoltak, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több településére is folyamatosan riasztották a katasztrófavédelem szakembereit. Leginkább Nyírlugosról érkeztek bejelentések. Éjszaka a vihar elérte a fővárost is.
Vágólapra másolva!

Budapesten, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kérték a legtöbbször a tűzoltók segítségét a szombati vihar miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

- nyilatkozta Mukics Dániel. A szóvivő felhívta a lakosság a figyelmét arra, hogy a pincékben lehetőleg ne tároljanak elektromos eszközöket, amelyekben kárt tehet a víz, valamint vihar esetén vigyék fedett helyre a kerti szerszámokat és bútorokat, hogy ne tudja őket felkapni a szél.

A hirtelen lezúduló eső miatt összegyűlt vízben áll egy férfi a debreceni Benczúr Gyula utcában 2019. július 27-én. Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délelőtt többek között Debrecenre is másodfokú riasztását adott ki felhőszakadás veszélye miatt.

A víz koradélután rövid időn belül elöntötte a város északi részének társasházait és családi házait, azok pincéit, valamint garázsait.

A hirtelen lezúduló eső miatt összegyűlt vízben halad egy jármű Debrecenben 2019. július 27-én. Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A nagy esőzések miatt változásokat kellett bevezetni Debrecen közösségi közlekedésében szombat délután - közölte a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. sajtóügyeletese az MTI-vel.

Magyarné Csohány Andrea tájékoztatása szerint a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű eső miatt a Köztemető-főkapu fordulóban megállt a víz, ezért a 3-as és az 5-ös trolibuszok csak rövidebb útvonalon, a Kassai útig közlekednek.

A nagy eső miatt a 2-es villamos külső szakaszán, a Thomas Mann utcán megállt a víz a villamos pályán, ezért a villamosok csak a Szent László Görögkatolikus Gimnáziumig közlekednek. A gimnázium és a Doberdó utca között autóbuszok szállítják az utasokat.

A hirtelen lezúduló eső miatt összegyűlt vízben gyalogol egy nő a debreceni Benczúr Gyula utcában 2019. július 27-én. Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes részein is végigsöpört a felhőszakadással járó viharos idő.

Leginkább Nyírlugosról kérnek segítséget a károk elhárításához a megyei katasztrófavédelem tűzoltóegységeitől, de Kisvárdán, Nyírmihálydiban, vagy Nyírbélteken is szükség van a tűzoltókra. A kisvárdai Kodály Zoltán utcában például egy nagyméretű fenyőfa dőlt meg és egy lakóházat veszélyeztet. A város tűzoltói motoros láncfűrésszel távolítják el a veszélyes fát.

Nyírlugoson, az Árpád utcában az úttestre dőlt egy távközlési oszlop, a szakolyi tűzoltók már elindultak a helyszínre, az Acsádi utcában pedig egy lakóház teteje rongálódott meg a viharban, ide is elindult a segítség.

Nyírlugos és Nyírbéltek között négy fa is kidőlt a 4903-as útra, a nyírbátori tűzoltók távolítják majd el azokat.

Zala megyében is lecsapott a jégeső

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján arról adott tájékoztatást, hogy főleg Zalaegerszegen kaptak sok riasztást a viharkárok miatt. Vízeltávolításhoz, vízben elakadt járművek mentéséhez kértek segítséget a tűzoltóktól.

Zalaistvándon szétverte a jégeső egy ház tetejét,

Zalaszentgróton egy kitört fa dőlt az elektromos vezetékre, egy másik helyen 60-70 centiméteres víz állt egy ház udvarán.

A zaol.hu beszámolója szerint a jégverés miatt félbeszakadt a ZTE FC - al-Ittihad Kalba labdarúgó-mérkőzés. A megye több településén is pusztított a vihar, nem egy helyen dió nagyságú vagy még azt is meghaladó méretű jég hullott.

Főleg a kidőlt fák okoznak kárt Somogyban

Somogy megyében is a zivatarral és felhőszakadással járó idő okozta károkat hárítják el a tűzoltók, főként Kaposváron akadnak feladatok. A Petőfi utcában egy tizenöt méteres fa dőlt a parkolóba, míg a Léva közben garázssorra dőlt egy nagyméretű fa.

A Kontrássy utcában is elzár egy mellékutat egy kidőlt fa, és a Kossuth Lajos utcában több fa is kidőlt, amelyek miatt nehéz a közlekedés. A tűzoltók folyamatosan hárítják el a károkat, majd indulnak a következő káresemény helyszínére.