Kemény kritikát kapott baloldalról a Tenerifén pózoló Tóbiás József

Vágólapra másolva!
Ahogy arról csütörtökön az Origo is beszámolt, a bukott MSZP-elnök, Tóbiás József a 2016-os leváltását követően a Blikk szerint Tenerifére költözött a családjával. Időközben még mindig országgyűlési képviselőként "dolgozik", és felveszi onnan a bruttó 1 385 580 forintos javadalmazását. Miután Tóbiás a kiszivárgott hírekre reagálva először elismerte, majd később már csak "átmeneti tartózkodássá" szelídítette a családja kint létét, kemény kritikát kapott többek közt a DK pártlapjától és Lendvai Ildikótól is. Írja a Pesti Srácok.
Vágólapra másolva!

"A fiam légúti problémákkal küszködött, és az orvosok javasolták, hogy olyan helyre kellene vinni, ahol nincs pollen, por és egyéb allergén anyagok. A gyerekeimért mindent megteszek, ezért költöztünk ki Tenerifére" – magyarázkodott első körben Tóbiás a Blikknek, aki, mint kiderült a cikkből, két- vagy háromhetente repül Budapestre, a parlamenti menetrendnek megfelelően.

Forrás:Instagram

Tóbiás vélhetően nem kapott dicséretet a csúfos lebukásáért a baloldali köröktől, ezért csütörtök este már "átmeneti külföldön tartózkodásról" beszélt egy interjúban.

Itt a bukott pártelnök már arról beszélt, hogy ő Magyarországon lakik, és innen látogatja a családját Tenerifén.

Hogy mi az igazság, mindenki döntse el maga.

Mindenestre az ügyben az MSZP ugyan nem szólalt meg, de Tóbiás komoly kritikát kapott többek közt a szövetséges Gyurcsány-párt Nyugati Fény nevű pártlapjától, ahol nem kevés iróniával úgy kommentálták a hírt, hogy

De a baloldalon népszerű és tekintélyes Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke az ATV "Nap híre" műsorában is reagált a baloldali választók "sajátos képviseletére", és azt mondta:

Kérdés persze, hogy Tóbiás hogyan tudja ilyen távolról hatékonyan képviselni a baloldali szavazókat, amire megválasztották, és amire felveszi a havi, bruttó 1 385 580 forintos javadalmazását.