Szétrobbant Józsefvárosban is az úgynevezett ellenzéki összefogás

Közös ellenzéki 2019 március 15 összellenzéki
Vágólapra másolva!
Józsefvárosban is szétesett az úgynevezett ellenzéki összefogás, mivel Körmendi Gábor Attila bejelentette, hogy nem támogatja Pikó Andrást. Az utóbbi személyt a kerületben gyakorlatilag semmilyen támogatottsággal nem bíró ellenzéki pártok ajánlották a választók figyelmébe. Körmendi szeretne baloldali alternatívát kínálni a választóknak. Budapesten Erzsébetvárosban, Ferencvárosban, Soroksáron és Pesterzsébeten esett szét eddig az ellenzéki összeborulás. Vidéken pedig legalább tucatnyi helyen. 
Vágólapra másolva!

Józsefvárosban is teljesen szétesett az ellenzéki együttműködés azt követően, hogy Körmendi Gábor Attila a Facebook-oldalán jelentette be, hogy nem támogatja Pikó Andrást, az úgynevezett ellenzéki összefogás jelöltjét. Körmendi többek között azt írta,

Az értékek és a választói akarat egyáltalán nem számít, kizárólag a személyes politikai ambíciók, egy esetlegesen elérhető önkormányzati képviselői vagy külsős bizottsági hely, illetve az egyre szűkülő médiamegjelenések elérése jelenti a célt - tette hozzá.

Körmendi úgy látja, miután az egy évvel ezelőtti időközi polgármester-választáson a mostani polgármester fölényesen győzte le Győri Pétert, az összefogás polgármester jelöltjét,

Éppen ezért szeretnék valódi baloldali alternatívát kínálni a józsefvárosi választóknak - írta a politikus, aki így hivatalosan is bejelentette, hogy indul az október 13-i önkormányzati választáson.

Teljes ellenzéki szétesés Erzsébetvárosban is

Mint arról korábban beszámoltunk, kilépett az MSZP-ből, és függetlenként indulhat az októberi polgármester-választáson - ez derült ki Hunvald György volt szocialista városvezető péntek kora reggeli bejegyzéséből. Ezzel padlóra került az ellenzék Erzsébetvárosban: három ellenzéki jelölt is bejelentkezett a városrész vezetéséért, az egyéni körzetekben pedig továbbra sincs megállapodás.

Nincs még megállapodás

Korábban nagycikkben számoltunk be róla, hogy a DK-s Gyurcsány Ferenc és a párbeszédes Karácsony Gergely konfliktusának egyik legfontosabb terepe a VII. kerület. Azon megy a vita az ellenzéki pártok helyi szereplői között, hogy össze lehet-e fogni hatalmi érdekek és célok mentén az antiszemita Jobbikkal a magyarországi zsidó kulturális életet és hagyományokat reprezentáló kerületben. Míg a DK-s Niedermüller Péter egy lapinterjúban kizárta a velük való együttműködést, a párbeszédes önkormányzati képviselő, Szűcs Balázs ugyanakkor arról beszélt egy portálunk birtokába jutott rejtett kamerás felvételen, hogy bevenné őket az egyezkedésekbe.

Napról napra esik szét az úgynevezett látszatellenzéki összefogás Fotó: Polyák Attila - Origo

Országszerte is teljes a szétesés

Pár nappal ezelőtt kimerítő körképet adtunk arról, hogyan állnak a kormányellenes erők az önkormányzati választás előtt. Ahogy az látható volt, az ország számos pontján komoly konfliktusok szabdalják az ellenzéket, ez az állapot pedig alaposan rontja az esélyeiket a soron következő megmérettetésen. Egy összefoglaló írás általában ideig-óráig jó, azonban a magyar ellenzék helyzetével foglalkozó cikkünk pillanatok alatt igencsak poros lett, ugyanis szédítő tempóban érkeznek az újabb és újabb településekről az újabb és újabb ellenzéki kenyértörésekről szóló hírek. Gyakorlatilag képtelenség nyomon követni az eseményeket.