Jóval súlyosabb börtönbüntetést kért az ügyészség a Karácsony Gergelyt támogató rapperre

Vágólapra másolva!
Jóval súlyosabb büntetés kiszabását kérte az ügyészség Karácsony Gergely egykori szekértolójára, a többrendbeli, felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt első fokon négy és fél év fegyházra ítélt Gottira, tudta meg a Pesti Srácok.
Vágólapra másolva!

Mint ismeretes, az azóta első fokon elítélt rapper még a 2014-es zuglói önkormányzati választás kampányában Karácsony Gergely és a zuglói szocialisták mellett agitált, őket támogatta.

A PS emlékeztetett, hogy Gotti jelen volt a zuglói baloldali képviselőjelöltek bemutatkozásán is, de korábban mi is beszámoltunk róla, hogy egyértelmű a kapcsolat a Párbeszéd társelnöke, baloldali főpolgármester-jelölt és a kétes hírű zenész között, hiszen Karácsony egy Heti Válasz-interjúban maga is elismerte, hogy ismeri Gottit.

Karácsony Gergely és a háttérben Gotti, az első fokon elítélt rapper Forrás: Pesti Srácok

A cikk emlékeztet, hogy a gengszterrapper kétes társaságával rendszeresen zaklatta a CivilZugló Egyesület képviselőjelöltjeit.

Mindez Várnai László blogján volt olvasható, aki 2014-ben a szervezet polgármesterjelöltje volt. Várnai akkor gusztustalannak nevezte az MSZP és a baloldal helyi kampányát, amelynek szerinte a szocialista Tóth Csaba a kiötlője, Karácsony Gergely a jóváhagyója, a lebonyolítója pedig a bajai videóhamisításba belebukott Török Zsolt volt.

A PS cikke a büntetőüggyel kapcsolatban felidézi, hogy a vád szerint Gottiék még 2015-ben határozták el, hogy külföldi, főként ukrán és szerb állampolgárok részére hamis magyar útlevelek kiállíttatásával fognak jövedelemre szert tenni.

A bűnözői csoport módszere az volt, hogy korábban honosítási eljárás során magyar állampolgárságot szerzett személyek személyi okmányait, adatait használták fel, mely okmányokat ezen személyektől megvásárolták, illetve azokat más illegális módon megszerezték, meghamisították.

A vádlottak ezt követően ezen okmányokkal igényeltek magyar útleveleket külföldi személyek részére különböző kormányhivatalokban, ahol a tisztviselők közreműködésével a külföldiek más személyek adataival, de már saját arcképükkel, ujjlenyomatukkal szereztek valótlan tartalmú útleveleket. A bűnszervezet tagjai a feladatokat felosztották egymás között: voltak olyanok, akik a felhasználni kívánt okmányok beszerzésében, külföldi személyek beszervezésében, az ő szállításukban működtek közre. A bűnözői csoporton belül voltak közvetítők, akik a megvesztegetett kormánytisztviselők és a szervezet tagjai között tartották a kapcsolatot.

Gotti és a bűnszervezet többi tagja 2016 első két hónapjában 49 külföldi személy részére készíttettek magyar útlevelet Pécsett, mely közreműködésért egy kormányhivatalnok személyenként 80 eurót kapott.

A bűnözői csoport tagjainak a külföldi személyek 10-12 ezer eurót fizettek egy-egy valótlan útlevélért.

Később Dunaharasztira tették át a székhelyüket, ahol további bűncselekményeket követtek el. Mindezekért még tavaly december 20-án a Pécsi Járásbíróság – egyetértve az ügyészség vádiratával – a pécsi kormánytisztviselőt hivatali vesztegetés elfogadásáért öt év börtönre, míg Gottit többrendbeli, felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt első fokon négy és fél év fegyházra ítélte. A bűnbanda többi tagjára is több évet szabott ki a bíróság, a Dunaharasztin megbukott egyik kormánytisztviselőt pedig felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a tanácsvezető bíró.

Az ítélet ellen az ügyészség már a tárgyaláson bejelentette, hogy fellebbezni fog, és a Pécsi Törvényszéknek benyújtott fellebbezésében jóval súlyosabb szabadságvesztés kiszabását indítványozta a bűnszervezet több tagjára, így Gottira is – tudta meg a Pesti Srácok.