Letartóztatnák a kecskeméti áruházi lövöldözőt

Vágólapra másolva!
Előre kitervelt emberölés kísérlete miatt indítványozta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség annak a 75 éves férfinak a letartóztatását, aki szerdán egy sörétes fegyverrel rátámadt volt élettársára egy kecskeméti áruházban.
Vágólapra másolva!

Ahogy azt megírtuk,

a férfi egy kecskeméti áruház egyik üzletében

volt élettársára fogta átalakított sörétes fegyverét.

A nő a pult mögé bújt és gázspray-vel próbált védekezni.

A támadó közben egy másik férfival verekedett és egyszer lőtt.

A lövedék egy polcba fúródott, nem sérült meg senki.

A főügyészség pénteki közleménye szerint a férfi letartóztatását egyebek mellett szökése, elrejtőzése, valamint a bűnismétlése veszélye miatt indítványozta az ügyészség. A rendőrség gyilkossági kísérlet miatt eljárást indított.