Elásta a dávodi férfi holttestét a párja

Vágólapra másolva!
Csütörtökön jelentették be a rendőrök, hogy megtalálták annak a dávodi férfinak a holttestét, akit hetekig eltűntként kerestek a helyiek és az is, hogy az ügyben halált okozó testi sértés miatt indult nyomozás. Mára pedig az is kiderült, hogy Zoltán 49 éves párja elásta a férfit az udvarukban és hetekig kerülgette a halottat.
Vágólapra másolva!

Amikor a helyi körzeti megbízott Zoltánt kereste a házuknál, észrevett egy friss ásányomot.

Egy kapával megmozgatta a földet, így került elő a férfi lábszárcsontja.

A rendőrnek a polgármester szólt, aki - Zoltán testvérével ellentétben - nem hitt az asszonynak. A nő ugyanis mindenkinek azt mondogatta, hogy a társa külföldre elutazott, ezért nem látják itthon.

- mondta a Borsnak Hirtenberg János Sándor, Dávod polgármestere.

A nőt azonnal őrizetbe vették és halált okozó testi sértéssel gyanúsították meg. A lapnál úgy tudják, hogy az asszony azt mondta a rendőröknek,

hogy veszekedtek egymással, aztán a férfi kiment a házból és magától összeesett.

Arra is van magyárazata, hogy miért ásta el a holttestét. A vallomása szerint megijedt.

Az, hogy valójában mi történt Zoltánnal, feltehetően kiderül majd az igazsági orvosszakértői jelentésből.

Eközben a főügyészség a nyomozási bírónál indítványozta a gyanúsított letartóztatását azzal az indokkal, hogy tartani lehet attól, hogy tanúkkal összebeszélve a bizonyítást jogellenesen befolyásolná. A nő letartóztatásáról az illetékes nyomozási bíró dönt.