Tusványos nem enged értékeiből

cof, Tusványos
cof
Vágólapra másolva!
Bordács Bálint véleménycikke Tusványosról.
Vágólapra másolva!

Kevés örömtelibb hírrel lehetett találkozni az elmúlt időszakban, minthogy harmincadik alkalommal is megnyitotta kapuit a Bálványosi Nyári Szabadegyetem. Amikor a rendszerváltás hajnalán lelkes fiatal magyar (anyaországi és erdélyi) értelmiségiek összedugták a fejüket, és útnak indították kezdeményezésüket, álmodni sem merték volna, mivé növi ki magát.

Az egykoron békés Európa a téboly kapujába került: fesztiválokat halasztanak el azért, mert nőket erőszakolnak meg, ugyanakkor csak nőknek és transzneműeknek szabad a bejárás egyes eseményekre; és terrorveszély miatt evakuálnak részvevőket rockkoncertekről. Furcsa időket élünk, az szent, azonban Tusványos egy biztos pont a bizonytalanságban, egyenes út az útvesztőben, és ebben van az igazi ereje,

a változatlanság csodálatos üzenetében.

Mintha nem is telt volna el harminc esztendő, Tusványos ugyanaz, mint volt, és ugyanazt képviseli, amit korábban. Itt nincsenek korlátok, nincsenek különbségek, nincs olyan, hogy lehetetlen. Tusványos a hely, ahol bárki jól érezheti magát: az is, aki csak csajozni vagy pasizni megy le, az is, aki csak bulizna egy jót a Csűrben, az is, aki tudást szívna magába, és az is, aki csak új barátságokat kötne. Tusványos mindenki számára nyitott, senki és semmi elé nem görget akadályt. Itt ellenzéki és kormánypárti politikusok átmenetileg félre tudják tenni korábbi vitáikat, hogy aztán a parlamentben ismét összecsapjanak.

Hiába halad rohamléptekben az idő, Tusványos nem enged értékeiből, nem enged az őrjöngő Európa aktuális parancsának, és ugyanazt testesíti meg, amit mindig is: a nagy betűs Szabadságot. Nem is tehetne másképp, hiszen

szabadságban született, így anélkül nem is tudna létezni.

A kommunista rezsim égbekiáltó bűne volt a határon túli magyarok létezésének elhallgatása, történelemkönyvekből való kiirtása, magyar és magyar ember szétszakítása, óriási és nehezen helyrehozható károkat okozva a lelkekben. A vasfüggöny lebomlásával felcsillant a szabadság reménye, hogy negyven év után ismét egymásé lehetünk, nem kell többet fejlehajtva hallgatnunk egymásról, és nem kell többé susmorogva beszélnünk a másikról. A Bálványosi Nyári Szabadegyetem erre az állapotra volt orvosság, és mint utóbb kiderült, megoldás is: a széthúzással, az eltitkolással, a közönnyel szemben mutatott fel valami teljesen mást, az összetartozás érzését. Pár bátor magyar fiatal meg tudta mutatni, hogy igenis van más út, mint amit a szocialista állampárt sulykolt a fejekbe. Igenis, együvé tartozunk.

Azóta jobban alakulnak dolgaink: a kettős állampolgárság megadásával lélekben is egybeforrt. Tusványos ment a maga útján, időközben pedig kinőtte magát, már nem teljesen ugyanazt jelentve, mint korábban.

A rendszerváltó elit nagy álmából a béke szigete lett szerte Európában.

Ott, ahol ismét vijjognak az önkény szirénái, a gondolatrendőrség egyre többször emeli magasba a mutatóujját, és mintha egyre többször akarnák megmondani, mit is kell gondolniuk az európaiaknak a világról.

Ezekben a nehéz időkben jó elvonulni egy olyan helyre, mint az Olt mosolygó, fenyőfákkal borított völgye, és egy korsó Csíki sör mellett átbeszélni vagy meghallgatni azt, mi miért történik a világban.

Ilyenkor döbbenünk rá, hogy állandóságával, szabadságával, természetességével Tusványos az egyik legjobb dolog, ami velünk történhetett.

Annak a pár bátor fiatal magyar értelmiséginek, aki kitalálta, hogy legyen hova mennünk együtt, most egész biztosan fülig ér a szája.