Juhász: Helyben kell tartani a közösségeket

Vágólapra másolva!
Juhász Hajnalka, a KDNP parlamenti képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a nemzetközi jog fontosságáról az Európai Unió kapcsán.
Vágólapra másolva!

A politikus a két ártatlanul bebörtönzött romániai magyar fiatal kapcsán azt mondta, nehéz helyzetben van az EU, hiszen neki is megvannak a kötött jogi szabályai, a magyar kül- és nemzetpolitika nagyon egyedi. Véleménye szerint talán arra megy majd az új Európai Unió, hogy a tagállamok megértsék egymást, legyen beleszólása a nemzetállamoknak a közösség jövőjébe.

De nem került bele a zsidó-keresztény kultúra alapelvének a támogatása sem. Így a magyar kormány azt tudja megtenni, hogy egyértelműen kiáll a magyar kisebbség érdekében. Erre szükség van, példaként hozva fel Ukrajnát, ahol egészen megdöbbentő dolgok történtek az elmúlt egy évben, nézve az oktatási, az állampolgársági törvényt, de meg lehet említeni a magyarok elleni állandó gyűlöletkeltő kampányokat is – emelte ki a képviselő. Hozzátette, Ukrajna nehéz helyzetben van, ami ott zajlik, az a nyugat-balkáni helyzetet is nehezíti, ez sok kihívást okoz majd az EU-nak is.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.