Új mentőhajókkal bővül a balatoni vízimentők flottája

Vágólapra másolva!
A két speciális hajót közösen avatta fel a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke, az Opus Global Nyrt. elnöke és a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója. A tőzsdei társaság és annak leányvállalata 12 millió forinttal járult hozzá a hajók megvételéhez. Az átadó ünnepségen a vízimentők nevében Bagyó Sándor elnök megköszönte a civil és az üzleti szféra példás összefogását és elmondta, hogy a két hajó szolgálatba állítását Szent István ünnepére tervezik.
Vágólapra másolva!

Fecskét és Kócsagot, a két új mentőhajót a Balatonfüredi Yacht Clubban tartott ünnepségen vette birtokba a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata. A hajók elnevezése üzenetértékű, hiszen mindkét védett madár hozzátartozik a balatoni tájhoz. A kócsag a magyar természetvédelem címermadara, a fecske pedig a szerencse egyik jelképe a magyar néphitben. Szimbolikus, hogy a flotta a Szakszolgálat alapításának 20. évében bővül a speciális járművekkel, így azok születésnapi ajándéknak is tekinthetők.

„Nagyon boldog vagyok és meghatott. Ez egy nem várt születésnapi ajándék nekünk, az egyesületnek. Igyekszünk megszolgálni, ahogy tettük azt mindig, az elmúlt 20 évben is.

Forrás: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata

Egyesületünk 1999-es megalakulása óta civil szervezetként működik, ami azt jelenti, hogy normatív állami támogatás nélkül - önerőből, civil szervezetek, cégek és magánszemélyek összefogásával és támogatásával, olykor egyéb állami forrásokból, például pályázatokon elnyert pénzből - tartja fenn magát és ez így is van rendjén - mondta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke, aki több, mint 30 éve foglalkozik vízimentéssel. Bagyó Sándor alapító tagja volt Magyarország első civil vízimentő egyesületének, a Szakszolgálat szakmai irányításáért pedig kezdettől fogva ő felel.

A két mentőhajó megvásárlására a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata július 16-án hirdette meg a közadakozást.

A pénz 48 óra alatt összegyűlt, az előzetes bejelentéshez képest végül 5,3 millió forintot tett ki a lakossági adomány,

a jelentős turisztikai érdekeltségekkel rendelkező Opus Global Nyrt. és leányvállalata, a Hunguest Hotels Zrt. pedig 12 millió forinttal járul hozzá a vételárhoz. A lakossági adakozásokból fennmaradó 1,3 millió forintból a hajók rendszerbe állításának és üzembe helyezésének költségeit fedezik majd.

Forrás: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata

Nekünk is van tennivalónk azért, hogy a vízimentők a jövőben is azt tehessék, amire vállalkoztak. Felelősen gondolkodó tőkepiaci szereplőként és turisztikai szolgáltatóként nem volt kérdés, hogy kipótoljuk a hiányzó összeget. Hiszen az ilyen példaértékű kezdeményezések felkarolása az üzleti világ felelőssége. – hangsúlyozta az átadó ünnepségen az Opus Global Nyrt. igazgatósági elnöke, dr. Mészáros Beatrix.

A Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója, Hülvely István a szállodalánc vendégeinek nevében is háláját fejezte ki a Szakszolgálat áldozatos, professzionális munkájáért.
„A vízimentőknek köszönhetően a hozzánk betérő vendégek a vízen és a vízparton egyaránt biztonságban érezhetik magukat. Az ő felelősségvállalásuk is hozzájárul ahhoz, hogy vendégeink elégedetten térnek vissza hozzánk." – mondta Magyarország piacvezető szállodaláncának irányítója.

Fecskét és Kócsagot kifejezetten mentési célokra alakították ki.

Forrás: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata

A 200 lóerős motorral felszerelt, 7 méter hosszú hajók könnyen irányíthatók, és bármilyen időjárási körülmények között bevethetők. Tágas fedélzetüknek köszönhetően

6-8 személy kimentésére is alkalmasak.

A 2 hajó tökéletesen illik a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának sürgősségi betegellátó- és mentő flottájába. Megvételüket a Red Bull Air Race megszűnése tette lehetővé, a vízi járműveket korábban a műrepülő-sorozat egyik alvállalkozója üzemeltette.