Kihirdették a felvételi ponthatárokat

Debrecen, 2019. július 24. Fiatalok a felsőoktatási ponthatárok bejelentésén, a Pont Ott Party 2019 nevű rendezvényen Debrecenben a Red & White Klubban, 2019. július 24-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Nyilvánosak szerda este nyolc órakor a 2019. évi általános felsőoktatási felvételi ponthatárai, amelyeket a Felvi.hu oldalon is közzétettek. A diákokat SMS-ben értesítették arról, hogy melyik intézménybe vették fel őket.
Vágólapra másolva!

ELTE: rekordszámú új hallgató kezdi meg szeptemberben a tanévet

Rekordszámú új hallgatót várnak az Eötvös Loránd Tudományegyetemre (ELTE), a felsőoktatási intézményben 10 170 elsőéves kezdi meg tanulmányait szeptemberben.

Az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében az ELTE azt írta,

a múlt évhez képest több mint négyszázzal többen nyertek felvételt.

Az intézmény népszerűsége töretlen: a felvételi eljárásban csaknem 13 és fél ezren jelölték meg első helyen az egyetemet.

A felvételi eredmények szerint több hallgató ülhet be a padokba az állam- és jogtudományi karon, az informatikai karon, a pedagógiai és pszichológiai karon és a társadalomtudományi karon is, minden ötödik gólya pedagógusnak készül.

A Pont Ott Party résztvevői a felsőoktatási ponthatárok bejelentésén az ELTE Lágymányosi Campusán Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Az állami finanszírozásban részt vevő új diákok átlagpontszáma a pszichológia alapszakon a legmagasabb (466), de kiemelkedően magas a ponthatár egyebek közt a jogász (458), a matematika (443) és a fizika (423), az angol nyelven induló alkalmazott közgazdaságtan (455) és a nemzetközi gazdálkodás (445) állami ösztöndíjas alapszakosai esetében is.

Az ELTE-n idén szükséges legmagasabb ponthatárt (475 pont) a matematika-orosz tanár, a német-francia tanár és a történelem-latin tanár szakokra jelentkezetteknek kellett elérniük.

A budapesti képzési helyszínen a legtöbb új felvett, 2330 a bölcsészettudományi karra érkezik, amelyet a természettudományi kar (1188) követ, a harmadik pedig a pedagógiai és pszichológiai kar (1124) lett.
A 2017 óta az ELTE-hez tartozó szombathelyi képzésekre felvételt nyertek összlétszáma közelíti a 600-at.

A felsőoktatási intézmény a pótfelvételi eredményeiről később ad tájékoztatást.

BME: kiemelkedően magas pontszámok mellett csaknem ötezer új hallgatót vesznek fel

Kiemelkedően magas átlagpontszámok mellett 4774 új hallgatót vesz fel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) a szeptemberben induló új tanévre,

az alapképzésekre felvett állami ösztöndíjas hallgatók átlagpontszáma csaknem 419 pont volt.

A műegyetem szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény alapképzéseire felvételt nyert jelentkezők létszáma és átlagpontszáma is magas maradt a kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellenére is: az állami ösztöndíjas képzési formában az átlagpontszám kiemelkedően magas, 418,8 volt, önköltséges formában felvettekkel együtt pedig 416,2 volt.

Mesterképzésben csaknem ezren kezdhetik meg az ősszel tanulmányaikat, illetve további több mint ezren nyertek felvételt idén januárban a BME mesterszakjainak valamelyikére.

Az egyetemre jelentkező több mint 11 ezer diák 21 százaléka valamelyik mesterképzést jelölte meg, ez az arány 7,5 százalékponttal magasabb az országos átlagnál.

Csaknem három és fél ezer új hallgatót várnak a Corvinusra

Csaknem három és fél ezer új hallgatót várnak szeptemberben a Budapesti Corvinus Egyetemre (BCE), a tavalyihoz képest több hallgató számára vált lehetővé az államilag támogatott oktatás.

A felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-vel közölte, hogy a nappali tagozaton ösztöndíjjal támogatott alapszakokra 421 feletti átlagpontszámmal lehetett bejutni, de az önköltséges képzésekkel együtt is 374 feletti az átlagponthatár, emellett hét képzésen a jelentkezési átlagpontszám a 460-at is meghaladta.

A 470-et meghaladó extra átlagpontszámokkal a nemzetközi gazdálkodás és az angol nyelvű nemzetközi tanulmányok szakra vett fel hallgatókat az intézmény.

Adatsoraik szerint több mint 20 ezren adtak be jelentkezést az egyetemre, közülük 3484 diák nyert felvételt: 2507-en alap-, 914-en mesterképzésre, 63-an osztatlan képzésre iratkozhatnak be.

A BCE három kara közül a legtöbb jelentkezőt, 2449-et a gazdálkodástudományi karra vettek fel, a társadalomtudományi és nemzetközi kapcsolatok kar 738 hallgatóval, a közgazdaságtudományi kar pedig 297 új diákkal indíthatja el képzéseit 2019 őszén. A legnépszerűbb szakok a gazdálkodási és menedzsment alapszak, a pénzügy-számvitel és a gazdaságinformatika voltak.

Az új hallgatók közül ősszel 2835-en támogatottként, 649-en pedig önköltségesként kezdhetik meg tanulmányaikat, a támogatott képzésekre a tavalyinál csaknem háromszázzal több új hallgatót vettek fel.

A székesfehérvári campuson van még lehetőség pótfelvételire.

Felvételizők a felsőoktatási ponthatárok bejelentésén, a Pont Ott Party 2019-en Debrecenben a Red & White Klubban Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A Semmelweisen a legmagasabb a ponthatár az orvos- és egészségtudományi területen

Összesen 2119 hallgató nyert felvételt a Semmelweis Egyetem hat karára. Az orvos- és egészségtudományi területen a korábbi éveknek megfelelően a Semmelweis képzéseire való bejutáshoz volt szükség a legmagasabb pontszámra.

A Semmelweis Egyetem népszerűsége töretlen a hallgatók körében, csaknem minden kar minden képzése teljes kapacitással tud indulni a 2019/20-as tanévben – értékelte az idei felvételi eljárást Dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes. Az osztatlan képzések közül az orvosi és a fogorvosi képzésre továbbra is mintegy háromszoros a túljelentkezés az elsőhelyes jelentkezők számát nézve, több népszerű szakon pedig tovább emelkedtek a ponthatárok. A tavalyinál közel félszázzal több, összesen 2119 hallgató nyert felvételt az egyetem hat karára, akik közül 84-en önköltséges formában tanulnak majd. Ezenfelül négy kar (Általános Orvostudományi Kar, Egészségügyi Közszolgálati Kar, Fogorvostudományi Kar, Pető András Kar) még pótfelvételit hirdet majd.

Az Általános Orvostudományi Karon (ÁOK) az államilag finanszírozott képzésben 442 pontra volt szükség a bejutáshoz, ami egy ponttal magasabb a tavalyinál.

A képzésre felvettek átlagpontszáma egyébként meghaladja a 460-at. 398-an kezdhetik meg tanulmányaikat a karon államilag finanszírozott, 3-an önköltséges képzésben; utóbbi esetében 450 lett a ponthatár. Dr. Masszi Tamás oktatási dékánhelyettes kiemelte, az ÁOK számára kiemelkedően fontos lesz a most következő jubileumi tanév, hiszen szeptembertől indul a kurrikulumreform. A most felvett hallgatók egy korszerűbb, a klinikai képzést lényegesen megújító kurrikulumnak lesznek a részesei.

Az Egészségügyi Közszolgálati Kar három képzésére – egészségügyi szervező, egészségügyi menedzser és szociális munka – összesen 113-an jutottak be a mostani felvételi eljárásban. A ponthatárokban nincs jelentős változás az elmúlt évhez képest – mondta Dr. Pethesné Dávid Beáta oktatási-kutatási dékánhelyettes

Az Egészségtudományi Karon emelkedtek a ponthatárok, de fel tudták tölteni a keretszámokat minden képzés esetében, sőt néhány szakon növekedett is a hallgatói létszám – értékelt Dr. Nagy Zoltán Zsolt dékán. 1264-en nyertek felvételt, ami mintegy negyvenfős emelkedést jelent a múlt évhez képest. A dékán hangsúlyozta, hogy

a most következő tanévben egy új szak is indul, a hang-, beszéd- és nyelésterápia, ami hiányszakmának számít,

az itt végzett szakemberek a stroke-os betegek rehabilitációjában játszanak fontos szerepet. A korábbi évekhez hasonlóan a gyógytornász és a dietetikus képzés esetében a legmagasabb a ponthatár, az államilag támogatott alapképzés esetében előbbinél 439, utóbbinál 417 pontot kellett elérni a felvételhez.

A Fogorvostudományi Karra (FOK) való bejutáshoz a tavalyival megegyezően magas, 434 pontra volt szükség a bekerüléshez. Idén így most 96-an nyertek felvételt, az első évre jelentkezők között azonban vannak újrafelvételizők és másoddiplomások is. Az új elsőévesek a szeptemberben kezdődő jubileumi tanévet a FOK-on is már egy korszerűbb, a készítése során a hallgatói észrevételeket is figyelembe vevő új kurrikulum szerint kezdik meg – ismertette Dr. Bartha Károly dékánhelyettes.

A Gyógyszerésztudományi Karon tovább emelkedett a ponthatár, idén a tavalyihoz képest hattal több, 398 pontra volt szükség a bejutáshoz. Dr. Zelkó Romána dékán kiemelte, hogy igazodva az elmúlt években tapasztalt igényekhez, 10 százalékkal megemelték a felvehető hallgatók létszámát, így a tavalyi 150 helyett 163-an kezdhetik el a tanulmányaikat, ketten költségtérítéses képzésben; az utóbbi esetében 410 lett a ponthatár. A teljes keretszámot sikerült betölteniük a mostani felvételi eljárásban.

Dr. Matos László, a Pető András Kar oktatási dékánhelyettese elmondta, a múlt évhez képest magasabb lett a ponthatár, 305 szükséges a bejutáshoz. Ezzel az eredménnyel 82 hallgatót vesznek fel a budapesti képzésre, a 106 fős maximális keretszám feltöltésére pedig pótfelvételi keretében nyílik lehetőség. A székhelyen történő, budapesti oktatás mellett 2019 szeptemberétől két határon túli – erdélyi és vajdasági – képzéssel bővül a kar portfóliója.

Pont Ott Party az ELTE Lágymányosi Campusán Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Nőtt a Szegedi Tudományegyetem népszerűsége

Növelte hallgatói számát 6 százalékkal a 2019-es központi felvételi eljárásban az SZTE: összesen 6159 új hallgatót vett fel az intézmény. A külföldi hallgatók folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárását követően, várhatóan több mint 7500 gólya kezdheti meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen. A hallgatói létszám növekedése az egyetem közösségének és új vezetésének közös sikere.

Jelentősen nőtt az orvos- és egészségtudomány, az informatika, a gazdaság-, a jogi, a bölcsész és a természettudományi képzési területre felvettek, valamint a távoktatásban résztvevők száma.

A külföldi hallgatók folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárását követően, várhatóan több mint 7500 új hallgató kezdheti meg tanulmányait 2019 szeptemberétől a Szegedi Tudományegyetemen.

A 2019-es központi felvételi eljárásban 6159-en jutottak be a Szegedi Tudományegyetem valamely képzésére: 4060 alap, 776-an mester, 930-an osztatlan, 393-an felsőoktatási szakképzésen kezdik meg tanulmányaikat.

Állami ösztöndíjas képzésen 5141, önköltséges finanszírozási formában 1018 új hallgató tanul szeptembertől a szegedi egyetemen.

A legmagasabb pontszámmal – 455 ponttal – az Állam- és Jogtudományi Kar nemzetközi tanulmányok szak állami ösztöndíjas helyeire lehetett bejutni.

Magas pontszám kellett az állami ösztöndíjas helyekre a pszichológia (443 pont), a kommunikáció- és médiatudomány (441 pont), a jogász (440 pont), az általános orvos (428 pont), a fogorvos (427 pont), a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási (416 pont), az ápolás és betegellátás - gyógytornász (403 pont), a kereskedelem és marketing (402 pont), a gazdálkodási és menedzsment (400 pont), valamint a pénzügy és számvitel (400 pont) nappali munkarendű szakokon is.

A munkaerőpiaci igényekhez igazodva jelentősen, 98 fővel nőtt a műszaki képzési területre felvettek száma, ahol 442 hallgató kezdheti meg tanulmányait az új tanévben, és 22-vel emelkedett az informatika képzési területre bekerültek száma, így 922 új hallgató tanulhat ezen a területen. Új szak a Szegedi Tudományegyetemen például a Természettudományi és Informatikai Karon indított villamosmérnök alapszak 34, az üzemmérnök informatikus 32 fővel.

102 fővel több – összesen 737 – új hallgató tanul a gazdaságtudományok képzési területen, 12-vel emelkedett a művészet és művészetközvetítés képzési területre felvettek száma, míg 17 fővel több – összesen 755 – új hallgató kezd majd a bölcsészettudományi képzési területen.

101 fővel nőtt az orvos- és egészségtudomány képzési területre felvettek száma. Továbbra is töretlen az érdeklődés az általános orvosi és fogorvosi képzések iránt, az SZTE Általános Orvostudományi Karon 232, a Fogorvostudományi Karon 55 új hallgató kezdi meg az első évét. Kiemelkedő az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar 390 fős, a tavalyinál 69-cel magasabb induló évfolyamának a létszáma.

Szintén munkaerőpiaci trend, hogy nő az érdeklődés a távoktatási képzési forma iránt.

A Szegedi Tudományegyetemen a távoktatás esetében 33 százalékkal nőtt a felvett hallgatói létszám.

Annak érdekében, hogy ez a javuló tendencia folytatódjon, a szegedi egyetem uniós és hazai forrásból 2021 májusáig tartó programot indított. A projekt célja, hogy növelje az egyetemre felvételiző diákok arányát, elsősorban a hátrányos helyzetű járások középiskolásai között. Kiemelt figyelmet kap a természettudományos, a mérnöki és az informatika képzési terület, az eddigi beiskolázási programok fejlesztése és a leendő hallgatók körének szélesítése. A középiskolás diákok egyetemi beilleszkedését, és későbbi szakmai fejlődését szolgálja a Szegedi Tudományegyetem START ösztöndíj-programja is. Az első helyes jelentkezők körében igazán népszerű volt az ösztöndíj: összesen 1393-an adták be jelentkezésüket. A pályázatokat augusztusban bírálja el az SZTE Tehetségpont Tanácsa.

Azok számára, akik nem jelentkeztek a 2019-es általános felsőoktatási felvételi eljárás során; vagy jelentkeztek, de nem nyertek felvételt egyetlen felsőoktatási intézménybe sem, a Szegedi Tudományegyetem pótfelvételit hirdet. A jelentkezéssel kapcsolatos részletes információk 2019. július 29-től érhetők el az SZTE Pótfelvételi oldalon. A pótfelvételire 2019. július 29. és augusztus 7. között lehet jelentkezni a Felvi.hu oldalon.