Úzvölgyi temető: Öt románnak tekintett katona magyar állampolgár volt

Vágólapra másolva!
A magyar Honvédelmi Minisztérium illetékese szerint az úzvölgyi katonatemetőben eltemetett és a román hatóságok által románnak tekintett 11 katona közül öt magyar állampolgár volt.
Vágólapra másolva!

A bejelentést Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka tette szerdán Tusnádfürdőn, az úzvölgyi katonatemetőről, valamint a Hargita és Bákó megye közötti határvitákról szervezett pódiumbeszélgetésen. A HM képviselői ki is osztották az öt magyar katona – Grimm Mihály, Harcsik Mihály, Kuzma György, Madaninecz György és Román Mihály – halálát nyilvántartásba vevő korabeli anyakönyvi bejegyzések fénymásolatát.

Németh Szilárd, a HM államtitkára a beszélgetésen kijelentette:

a magyar kormány a történeti hűség, a szakmaiság szempontjait és a jogi normák betartását próbálja érvényesíteni a katonatemető ügyében.