Külföldi érdekek alapján működik a Momentum

2019.07.22. 20:43

A magukról terjesztett képpel ellentétben a Momentum nem a semmiből robbant be a magyar közéletbe: a Pestisrácok oknyomozó írása alapján egy külföldi érdekek által mozgatott szervezet képe rajzolódik ki előttünk.

A Momentum akkor lett ismert, amikor aláírásgyűjtésbe kezdtek a budapesti olimpia ellen. A pesti Srácok viszont kiderítette, hogy a Momentum domainnevét már 2012. április 3-án lefoglalták.  

Ha visszapörgetjük egy kicsit az idő kerekét 2012-re, akkor láthatjuk, hogy a Momentum hivatalos megjelenése még a fasorban sem volt. De akkor vajon ki és miért foglalta le a domainnevet?  - tette fel a kérdést a Pestisrácok.hu.

2014 nyarán indultak

A Momentum hivatalos történetének kezdete 2014 nyarára tehető. Fekete-Győr András ekkor kereste fel volt gimnazista barátait és egyetemista csoporttársait az új politikai "víziójával". Apránként kialakult egy 10-12 fős asztaltársaság.

Az akkori tagság 2015 őszén határozott úgy, hogy a bázisdemokratikus működés helyett strukturáltabb formában építkeznek tovább. A politikai mozgalom időközben (2016. március) beadta az egyesületté válási kérelmét, és 2016 augusztusában egyesületté vált a Momentum. A Momentum 2016 őszére már 142 főt számlált, ők alkották a Momentum magját.

Nagyon sok a gyanús alak a Momentum háza tájánFotó: Hirling Bálint - Origo

2016 késő őszén napirendre került a Momentum egy belső Facebook-csoportjában az esetleges 2024-es budapesti olimpiai pályázattal kapcsolatos népszavazás kérdése. Az akkori tagság a szükséges 138 ezer aláírás összegyűjtése mellett döntött, így a kérdés újra történő benyújtása és a Nemzeti Választási Bizottság jóváhagyása után, 2017. január 19-én elkezdték a NOlimpia kampányt, amelyben 266 ezer aláírás gyűlt össze. A főváros pedig később visszavonta a pályázatát. 

Párttá alakulása után a Momentum gyors növekedésnek indult, és országos hálózatot épített ki, melynek eredményeként jelenleg minden megyében rendelkezik alapszervezettel, és tagjainak száma körülbelül 4000. Számos rendezvény köthető a Momentum nevéhez, melyek között szerepelt a tüntetés a Soros-egyetem mellett, valamint a jelentős vitákat kavaró Nyitás Fesztivál Bodajkon. A 2017-ben alakult Momentumnak saját állítása szerint 105 alapszervezete van szerte Európában. 

Cseh Katalin a kezdetekről szervezi a külföldi hálózatot

A Pesti Srácok szerint nem meglepő a nagy nemzetközi szerveződés, ha megnézzük, hogy a párt alapító tagja, Cseh Katalin (Montreal, 1988. június 29. –) 2012 júniusa és 2016 szeptembere között a Liberális Fiatalok Egyesületének (LiFE) nemzetközi kapcsolattartója volt, melynek keretein belül az ő feladatai közé tartozott a külföldi partnerszervezetekkel való kapcsolattartás és kapcsolatfelvétel, illetve a nemzetközi csereprogramok és képzések szervezése.  2013 júniusa és 2014 szeptembere között az International Federation of Liberal Youth (elnök: Ahmad Al Rachwani) fehérorosz programjának trénereként workshopokat és képzéseket szervezett belarusz és ukrán aktivisták számára. Később ezek az aktivisták vandálkodtak egyébként a kijevi Majdan téren. Ekkor Fekete-Győr András még rá sem ébredt arra, hogy csalódott a hazai ellenzéki pártokban és talán valami újat kellene építeni - írja a Pesti Srácok.

Cseh Katalin a kezdetektől fogva szervezte a külföldi kapcsolatokatForrás: MTI/Illyés Tibor

A rejtélyes barát

Az IFLRY központja Berlinben található, Cseh Katalin vélhetően itt ismerkedett meg Berg Dániellel, akivel jelenleg egy párt alkotnak – állításuk szerint 2017 nyara óta. Berg Dániel az egyik legrejtélyesebb alakja a Momentum elnökségének - írja a PS. Ő szintén külföldön, New Yorkban született.  Berg az egyetlen elnökségi tag, akinek az életrajza sehol sem elérhető, sőt, a róla szóló Wikipédia-cikket is törölték. Amit lehet tudni: 2017-ben tért haza Magyarországra, a Soros-egyetem, a CEU melletti tüntetések miatt, néhány hónap múlva pedig már a Momentum elnökségi tagjává választották. Egy angol nyelvű interjúban elejtett félmondatában utalt arra, hogy újságíróként is dolgozott.

A PestiSrácok.hu meg is talált egy, az ő nevével fémjelzett írást az Exberliner (volt berliniek) lapjában. Innen következtethetünk arra, hogy ott is élt. A PestiSrácok.hu Momentumhoz közeli forrása Bergről azt mondta, hogy még a párton belül is komoly kérdéseket vet fel az, hogy az amerikai-magyar srác milyen széles kapcsolati hálóval rendelkezik.  Mint ahogy az is, hogyan tudott a liberális elit fősodrásába azonnal bekapcsolódni annak ellenére, hogy 2017 előtt senki nem ismerte még csak a nevét sem idehaza. Berg Dániel ugyanis akkor tűnt fel, amikor a Soros-féle CEU diákjaként Magyarországra utazott tüntetéseket szervezni az egyetem mellett. Állítása szerint ő maga csak azért költözött Budapestre, hogy itt tanulhasson. 

A migránspárti MSZP-s utód

Az elnökség tagja Donáth Anna, akinek édesapja, Donáth László még az MSZP színeiben volt országgyűlési képviselő 1994 és 2010 között. A Figyelőnek korábban azt nyilatkozta, hogy hiányolja a kormány bevándorláspolitikájából a szolidaritást.

Donáth Anna teljes mértékben az illegális bevándorlók pártján állFotó: Hirling Bálint - Origo

Donáth Anna az Amszterdami Egyetem migrációs és etnikai tanulmányok szakán tanult, hazatérve pedig a Soros által is finanszírozott Menedék Migránsokat Segítő Egyesület projektmenedzsereként dolgozott. 

Mint arról korábban a PestiSrácok.hu részletesen írt: az orosz hivatalos szervek szerint a Soros-birodalom zászlóshajóiként szolgáló szervezetek, például az Amnesty International (mely ernyőszervezete a Menedék Migránsokat Segítő Egyesületnek is) a CIA fedőszervezetei, hiszen mindenütt megjelennek, ahol amerikai érdekek vannak, és azokat leplezetlenül képviselik is - az ideológia terjesztésén túl természetesen.

Donáth volt az, aki új EP-képviselőként, büszkén tette közzé azt a bejegyzést – melyre elsőként a PestiSrácok.hu figyelt fel, és kérte ki arról vezető politikusok véleményét -, melyben leírja: azért lobbizott párttársával együtt, hogy a magyar Fidesz-KDNP képviselők bizottsági jelöltségét megtorpedózzák.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK